https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=1215
Szerző: Hajdu Attila
Település: Nagyvárad
Rovat: Sport
2019.06.24

A lányok között is hódít a foci

Rendhagyó leánykérés és női bírók színesítik a megyei labdarúgást

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a labdarúgás a bihari lányok körében. Vannak, akik a pályán kergetik a pöttyöst, mások a döntnök szerepét vállalják magukra.

Április elején a világsajtót is bejárta a hír, hogy a nagyváradi Bodola Gyula Stadion zöld gyepén kérte meg kedvesének kezét az egyik megyei futballbíró, Marius Matica. A szintén játékvezetőként tevékenykedő Duma Györgyi könnybe lábadt szemmel adott helyt a kérésnek.

A rendhagyó eseményre a Nagyváradi Atlétikai Club – Bihardiószegi SK meccs előtt került sor, röviddel az után, hogy a csapatok felsorakoztak a kezdésre, a kapitányok pedig elvégezték a térfélválasztást. A 22 éves partjelző, Marius Matica, aki tavalytól a román harmadosztályban is tevékenykedik, odalépett kedveséhez, a 21 éves, nagyszalontai gyökerekkel bíró Duma Györgyihez, letérdelt elé, majd zsebéből egy gyűrűt kivéve megkérdezte őt: „Leszel a feleségem?” Az alig pár méterre álló középbíró, Adrian Pal mosolyogva követte az eseményeket. Mint utóbb kiderült, őt és néhány jó barátot már korábban beavatta a kérő. A lelátón helyet foglaló közel kétszáz meglepődött néző tapsa közepette a fiatal ara igent mondott, majd átölelte és megcsókolta kedvesét. Mindeközben a stadion északi lelátóján helyet foglaló nézők egy betűmozaikot raktak ki, amelyen szintén a „Leszel a feleségem?” kérdés volt olvasható.

Pár perc múlva már mindenki a helyén volt, s elkezdődhetett a megyei első osztály 19. fordulójában kiírt találkozó. A soron következő 90 perc során mindkét partjelző a játékkal foglalkozott, ám a lefújás utáni percekben ismét egymás nyakába borultak. A leányon ekkor is érezhető volt a meghatódottság.

„Erre a meglepetésre igazán nem számítottam. Álomszerű volt, hogy a focipályán kéri meg a kezemet” – mondta remegő hangon az őt üdvözlőknek Györgyi.

Marius boldogan vette tudomásul, hogy kedvese igent mondott kérésére, így már tervezhetik is az esküvő időpontját. „Amikor három éve először találkoztunk a játékvezetői tanfolyamon, csak reméltem, hogy sor kerülhet erre a pillanatra. Boldog vagyok, mert nemcsak a szerelem, hanem a labdarúgás is összeköt minket” – tette hozzá a boldog vőlegény.

A násznagy példáját követte

Utóbb kiderült, a NAC–Diószeg meccs játékvezetője, a szintén harmadik ligás Adrian Pal lesz a jegyespár násznagya. Pal hasonló módon kérte meg kedvesének kezét tavaly december elsején. A mindennapi életben katonatisztként szolgáló futballbíró a váradi Nagyvásár téren tartott katonai parádé végén kért engedélyt a kormánybiztostól, hogy a nyilvánosság előtt tegye fel a kérdést kedvesének. A lány könnyes szemmel mondott igen az előtte térdelő kedvesének, a több száz jelenlévő tapsa közepette.

Női „igazságosztók”

A megyei labdarúgás üde színfoltjai a női játékvezetők, köztük ott van a már említett Duma Györgyi is. Az utóbbi évek során több női játékvezetője is volt a megyének, közülük a legmagasabbra Carmen Gabriela Neagu jutott, ő 2008 és 2012 között nemzetközi meccseken is tevékenykedett, és a román első osztályban is vezethetett találkozókat. Ugyanebben az időszakban Mara Iscru, Gabriela Toderaș és Anca Tătar képviselték a megyei női játékvezetést, előbbi kettő a román harmadosztályban is vezetett meccset partjelzőként.

A szebbik nem képviselői 2014 után robbantak be komolyan a megyei fociba. Akkor nem kevesebben, mint 15-en vettek részt a Játékvezetői Bizottság (JB) munkájában. Azóta többen abbahagyták, másokat tanulmányaik szólítottak el a megyéből, napjainkra is maradtak azonban hírmondói a női játékvezetőknek.

A lányok nemegyszer segítik férfi társaik munkáját az ifjúsági mellett a felnőtt férfi bajnokságokban is. A tavaszi idény kezdetén, a Bihari Földvár – Révi SE ötödik ligás meccsen történt meg először, hogy kizárólag a szebbik nem képviselői vezették a találkozót. Schuster Jozefinne középbíró munkáját Adina Moza és Duma Györgyi segítette a partvonal mellől. Érdekesség, hogy bár a mérkőzés 3–2-es vendég sikerrel zárult, sem a hazaiak, sem a nézők nem kifogásolták a női trió munkáját.

A Bihar Megyei Labdarúgó-egyesület honlapján feltüntetett információk szerint jelenleg 11 női bíró tevékenykedik a megyei fociban. A már említett Schuster Jozefinne, Duma Györgyi és Adina Moza mellett Diana Ilie, Jeanina Păduraru, Roxana Iabloncsik, Georgiana Goga, Roberta Ile-Crișan, Emilia Negruț, Daria Negruț és Ramona Zugun képviseli a JB női vonalát. Többen közülük a pályán is aktívak, hiszen a román másodosztályban szereplő Alsólugasi Sporting női focicsapatát erősítik, nem is akármilyen sikerrel. Ez viszont már egy következő cikk anyaga lehet majd.