https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=1268
Szerző: Máté Zsófia
Település: Nagyvárad
Rovat: Gazdaság, Közélet
2019.07.28

Nagykoalíció alakult Biharban

A megyei és a nagyváradi önkormányzatban jelen lévő négy politikai alakulat együttműködésre lépett helyhatósági szinten Bihar megyében. Az RMDSZ, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége, a Szociáldemokrata, illetve a Nemzeti Liberális Párt megyei elnöke vasárnap látta el kézjegyével az erről szóló dokumentumot.

Már ettől az évtől kezdődően a következő választási ciklus végéig, 2024-ig vállalt együttműködést az önkormányzatok fejlesztése érdekében a Bihar Megyei Tanácsban és a nagyváradi helyi tanácsban jelen lévő négy politikai alakulat. A Ioan Mang (SZDP), Ciprian Blejan (ALDE), Cseke Attila (RMDSZ) és Ilie Bolojan (NLP) megyei elnökök által szignált egyezmény kimondja, hogy a költségvetésben rendelkezésre álló pénzeket kiegyensúlyozottan fogják felhasználni. Ez abban áll, hogy a megyei tanács által a helyi önkormányzatoknak visszaosztandó összeg felét a politikai erőviszonyokat tükröző arányban fogják szétosztani (minél több polgármestere van az alakulatnak, annál több jut neki), a másik feléről pedig az éppen a megyében hatalmon lévő alakulatok határoznak a helyhatóságok igényeit figyelembe véve. Nagyváradon viszont az aktuális városvezetés az egyezményben részes többi politikai alakulat egy-egy projektjének gyakorlatba ültetését vállalja.

Az aláírók arra is kötelezettséget vállaltak, hogy bizonyos infrastrukturális beruházások megvalósítását minden eszközükkel segítik. Ilyen az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei szakasza, annak csatlakoztatása a megyeszékhelyhez, a Via Carpatia idegenforgalmi út megépítése, a vasúti összeköttetés megteremtése a térség fontos csomópontjai között, a nagyváradi repülőtérnek magának és az innen induló járatok választékának bővítése, a váradi többfunkciós csarnok megépítése, a megyeszékhely iskolahálózatának, továbbá a megye idegenforgalmának és vidéki gazdaságának koherens fejlesztése.

Ugyancsak vállalják a felek, hogy mind a megyei, mind a városi önkormányzat szintjén támogatják az összes közösség kulturális, nemzetiségi, vallási identitásának megőrzését célzó projekteket.

Az egyezséget az RMDSZ kezdeményezte – árulta el érdeklődésünkre Szabó Ödön, a Szövetség Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke. Mint mondta, a céljuk az volt, hogy a normalitás visszaálljon a helyhatóságok szintjén. Az ötéves határidő pedig lehetőséget ad arra, hogy a most megtalált együttműködési mechanizmus megmaradjon a jövőre esedékes önkormányzati választások után is.

Cseke Attila szenátor, Bihar megyei RMDSZ-elnököt is megkérdeztük a megállapodásról, az idáig vezető útról. Mint mondta, elsősorban a megyei tanácsban az elmúlt három évben olyan balkáni szintre süllyedt a helyzet, hogy az már tarthatatlan volt. „Az RMDSZ volt az a kapocs, ami ezt az egyezséget össze tudta hozni, hiszen a többiek között feloldhatatlan ellentétek vannak” – fogalmazott. Elárulta, hogy a tárgyalásoknak több fordulójuk volt, nem csupán a megyei elnökök egyeztettek, voltak viták, de végül minden fél hajlandó volt lemondani valamiről annak érdekében, hogy középtávon is fenntartható együttműködés alakuljon.

A megállapodást üdvözölve kiemelte, hogy sikerült megtalálni azokat a közös célokat, amikért együtt tudnak majd dolgozni a politikai alakulatok. „Nekünk az volt a fontos, hogy ne csak jövő nyárig, hanem a következő négy évre is megtartsuk a most lefektetett elveket, bárki kerüljön is hatalomra” – hangsúlyozta Cseke Attila. Ahhoz is ragaszkodtak, hogy a váradi önkormányzat támogassa a többi politikai alakulat, a helyi közösségek projektjeit is. Hozzátette: az egyezség nem jelenti azt, hogy ezentúl mindenben mindenki egyetért, biztosan lesznek még vitát kavaró előterjesztések, de a legfontosabb, a város és a megye fejlődését leginkább szolgáló projekteket mindegyik formáció teljes erőbedobással segíti. Azért is hozták nyilvánosságra a sajtó útján az egyezmény szövegét, hogy a lakosok is lássák, mire tettet ígéretet a pártok vezetői.