https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=1289
Szerző: Szőke Ferenc
Település: Érbogyoszló
Rovat: Közélet
2019.08.12

A leírt emlékek megmaradnak

Hálával tartozunk azoknak, akik leírják életük fontosabb emlékeit; ezek a történelem mozaikdarabjaiként megmaradnak, és tükrözik számunkra múltunkat. Június közepén mutatták be az érbogyoszlói művelődési házban BUDÁR SÁNDOR Nyuszi ül a szarkafészekben című emlékiratát, melyben gyermekkori emlékeit tárja elénk. Már érett fővel és élettapasztalattal, nyugdíjba vonulása után kezdte lejegyezni őket.

A most 84 éves szerző jegyzetei több mint két évtizeden át készültek. A gyermekkori játékok, csintalanságok mellett a gyerekfejjel megélt háború kegyetlenségeit is leírja. Budár Sándor ötéves koráig ment vissza az időben, így az 1940-es évektől tárja az olvasók elé a vele megtörtént és általa tapasztalt dolgokat. Eredeti szándéka szerint a feljegyzések családtagjai számára készültek, ők viszont elolvasva arra biztatták, hogy rendezze őket, és adja ki könyv formájában. Konzultált Kun Tünde magyartanárral, s ő ugyanezen a véleményen volt, vállalta a lektorálást is, ezért a szerző engedett az unszolásnak.

Az emlékekből egy öt fejezetből álló, 149 oldalas, jól szerkesztett, ízes magyarsággal megírt, olvasmányos kötet született. A grafikákat Angyal Olívia rajztanár készítette. Nyomta és kötötte az Europrint nyomda. Gyermeki szemmel átélt emlékeit írja meg benne egy érett és élettapasztalattal bíró férfi, ezáltal is különlegessé téve a könyvet. A szerző olvasottságára utal, hogy nagyon sokszor alkalmaz az éppen tárgyalt témához kapcsolódó idézeteket.

A kötetet Kun Tünde méltatta, igyekezett kimerítő részletességgel bemutatni, és a kedvcsináláshoz több fejezetből is felolvasott rövidebb-hosszabb részleteket. A könyvbemutatót megtisztelte jelenlétével Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke, parlamenti képviselő és Szűcs László, a Várad kulturális folyóirat főszerkesztője is. Szabó Ödön gratulált elsőként a szerzőnek, kiemelve, hogy „ez a könyv nemcsak dokumentum, hanem az akkori kor hangulatát is tükrözi, ezáltal teljes képet ad arról a világról. Erőt meríthetünk abból, hogy őseink nagyon nehéz időket is méltósággal túléltek”. Köszöntötte a szerzőt és a szépszámú érdeklődőt Kócza István polgármester és Gulya Andrea alpolgármester is.

A szerző személyesen is beszélt a könyv megszületésének körülményeiről, és köszönetet mondott mindenkinek, akitől segítséget kapott. Szívesen válaszolt az érdeklődők kérdéseire, így kiderült, hogy még sok történet van a tarsolyában. Ezek talán egy következő kötetben fognak megjelenni. A könyv megvásárolható a margittai RMDSZ-székházban működő könyvüzletben.