https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=1298
Szerző:
Település:
Rovat: Közélet
2019.08.13

Ösztöndíjpályázat

A kolozsvári székhelyű Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület ismét meghirdette a tehetséges és szociálisan hátrányos helyzetű diákok megsegítését szolgáló ösztöndíjpályázatát a 2019/20-as tanévre. Augusztus 31-ig lehet jelentkezni.

Olyan, a most lezárult tanévben VI–X. osztályt magyar nyelven végzett diákok szülője/gyámja nyújthat be pályázatot, akiknek családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a 650 lejt, és a gyerek tanulmányi átlageredménye legalább 8,50 volt. A szülőnek/gyámnak vállalnia kell, hogy a támogatás megítélése esetén legalább érettségiig gondoskodik a gyermek továbbtanulásáról magyar nyelven.

Az egyesület több mint másfél évtizede segíti a tehetséges, ám nehéz körülmények között élő diákok továbbtanulását. Ha a támogatók részéről a program számára felajánlott adomány folyamatossága lehetővé teszi, egy tanuló ösztöndíja havonta maximum 13 500 forintnak megfelelő összeg. Az ösztöndíjat magánszemélyek adják, akik személyesen is figyelemmel követhetik a támogatott tanulók tanulmányi előmenetelét, illetve a családok szociális helyzetét.

A támogatást az egyesület ösztöndíjbizottsága ítéli oda, a pályázókat az egyesület levélben értesíti a kuratórium döntéséről. A nyertes pályázókkal támogatási szerződést köt, ez után az ösztöndíj folyósítása októbertől kezdődik, és egy évre szól. Ha jelentős eltérés mutatkozik a pályázati kérelemben feltüntetett jövedelem és a család reális jövedelme között, a kuratórium akár év közben is megszüntetheti az ösztöndíjat. Ha a tanuló a szerződésben foglalt tanulmányi és szociális feltételeknek eleget tesz, a támogatási szerződés újrapályázás nélkül a következő évre is meghosszabbítható.

Az egyesület törekszik folyamatosan gondoskodni a havi teljes ösztöndíjról, de a személyhez kötött támogatási rendszer bizonytalanságai miatt az évi ösztöndíj teljes összegéért nem tud garanciát vállalni. Az alapösztöndíj felét (81 000 Ft/év) azonban minden ösztöndíjas tanulónak igyekszik előteremteni. A támogatásban részesülő tanulók munkáját, tanulmányi előmenetelét és a család anyagi helyzetét az egyesület munkatársai családlátogatások során ellenőrzik.

A pályázat kizárólag a 2019/2020-as támogatási évre szóló pályázati adatlapon nyújtható be, ehhez mellékelni kell az adatlap végén felsorolt dokumentumokat. Hiányos pályázatot nem fogadnak el. A pályázati csomag (felhívás, adatlap, űrlap a tanuló jellemzéséhez) letölthető a http://www.nyilasmisi.ro/ honlapról, vagy igényelhető e-mailen a mailto:nyilas_misi@yahoo.com címen.

A pályázatokat postán kell eljuttatni az egyesülethez legkésőbb 2019. augusztus 31-ig a következő címre: Asociaţia de Protejare a celor Talentaţi „Nyilas Misi”, 400095 Cluj-Napoca, str. Iuliu Maniu nr. 2, ap. 3., jud. Cluj.

Érdeklődni munkanapokon 10–16 óra között az alábbi telefonszámokon lehet: 0264/531–153, 0787/671–137.