https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=1333
Szerző: Szőke Ferenc
Település: Margitta
Rovat: Közélet, Kultúra
2019.09.02

Folkfesztivál Margittán

Magyar népzene, népdalok és a táncosok csizmáinak dobbantása, csattogása töltötte be Margitta központját szeptember elsején. A főtéren felállított mobil színpadon ugyanis majdnem ezer néptáncos mutatta be legújabb táncrendjét az igen szépszámú közönségnek.

A néptáncfesztivált a Szabadság Fesztre időzítve a Vidéki Ifjúsági Szövetség (Vidifisz) és a monospetri Bábota Néptáncegyüttes szervezte meg a margittai Gyöngyvetők Néptánccsoport támogatásával. Főszervezője Kozák Róbert Vidifisz-alelnök, a Bábota táncosa volt, legfőbb segítői pedig Boda Gergely elnök és Demián Zsolt ügyvezető elnök.

Már tavaly is „becsempésztek” az ifjúsági fesztivál programjába néptáncot, az egyik sátorban nóta és népdaléneklés színesítette a kínálatot, fél tucat néptánccsoport mutatkozott be. Az akkori nagy nézettségre és sikerre való tekintettel az idén gondoltak egy nagyot, és úgy döntöttek, hogy ezeréves ittlétünk emlékére 1000 néptáncost állítanak színpadra egy egész napos hagyományőrző műsorral. Majdnem 40 néptánccsoportot hívtak meg, ezeknek a taglétszáma meghaladta az ezret. A csoportok döntő többsége eleget tett a felkérésnek, így a résztvevők száma valóban megközelítették az 1000 főt. Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Hajdú-Bihar (Magyarország) megye képviseltette magát. A zenét a Magos (Budapest) és a Soroglya (Nagyvárad) zenekar szolgáltatta.

A folkfesztivál megnyitóján elsőként a főszervező, majd a szervezők és Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte a táncosokat és a közönséget. Köszönetet mondott a szervezőknek a Szabadság Feszt műsoraiért: „Ilyenkor javul a város átlagéletkora, hisz az egész térség fiatalsága jelen van. Margitta ezen a napon az ifjúság központja lett. Gyönyörű ma Margitta főtere, ahol ezer fiatal van népviseletbe öltözve.”

A köszöntők után a táncosok valamennyien a színpad elé vonultak, és a közönséggel együtt zenekari kísérettel elénekelték nemzeti imánkat. Megható és felemelő érzés volt átélni, ahogy himnuszunktól zeng a városközpont. A nyitótáncot a színpad előtt valamennyi táncos együtt járta, ez szintén megható és impozáns látványt nyújtott. Margittán egyszerre még soha ennyi néptáncos nem volt, az pedig, hogy egyszerre táncoljanak, már a „hab volt a tortán”.

A nagy belépő után az együttesek egyenként sorra színpadra léptek. A bemutatkozást a házigazdák tánccsoportja, a Gyöngyvetők kezdte. A műsorvezetés feladatát Sütő Judit néptáncoktató látta el. Mindegyik csoport nagy sikert aratott, hiszen szívből táncoltak, és atyait, anyait beleadtak. A közönség tapssal fejezte ki elismerését, néha egy-egy kurjantással megtoldva.

Az együttesek este 7 óráig uralták a színpadot, majd a program igen látványos része következett. Énekelve, zenekari kísérettel, rendőri felvezetéssel vonultak fel Margitta forgalomtól lezárt főutcáján a Városi Strandon felállított Csoóri Sándor Sátorig, a folkfesztivál másik helyszínéig, és ott folyatódtak a fellépések.

Miután valamennyi csoport megmutatta magát, a Magos zenekar másfél órás koncertje következett, s a táncosok is besegítettek az éneklésbe. A nagyszerűen sikerült hagyományőrző program hajnalig tartó táncházzal zárult. A zenekarok közösen szolgáltatták a talpalávalót. A szervezők természetesen arról is gondoskodtak, hogy a fellépőket vacsorával vendégeljék meg.

A folkfesztivál az egyik gyöngyszeme volt a Szabadság Feszt programsorozatának. Tartalmas, szórakoztató, közösségépítő rendezvény, hagyományőrző szerepet is betöltött. A szervezők úgy döntöttek, hogy az elkövetkező években is megszervezik.