https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=1443
Szerző: Közlemény
Település: Szentjobb
Rovat: Közélet, Hitélet
2019.10.11

Szentjobbon új óvoda épül

Hatvan férőhelyes óvoda alapkövét tették le csütörtökön Szentjobbon. A létesítmény a római katolikus egyház telkén épül meg, a beruházást pedig Magyarország kormánya finanszírozza a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében. Az óvoda megépítésének költsége 120,6 millió forint.

Az ünnepélyes alapkőletétel Szentjobb római katolikus templomában megtartott rövid áhítattal kezdődött, ahol Böcskei László nagyváradi megyés püspök köszöntötte a megjelenteket, köztük magyarországi és hazai közéleti vezetőket. A püspök hangsúlyozta, az óvodaépítés jövőbe tekintő cselekedet, és azt bizonyítja, hogy a szentjobbi magyar közösségben megvan az élni akarás, a megmaradás iránti vágy. Igei alapokra építve a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye főpásztora azt emelte ki, hogy amiként nélkülözhetetlen az erős háznak az erős alap, a boldog itthoni lét, az itthon maradás, az otthon-érzés és a közösségi építkezés, a keresztény nevelés egyik első lépcsőfoka az óvoda, ebből kiindulva pedig a tudásalapú társadalom erős alapja az anyanyelvű bölcsődei és óvodai képzés, és amire a magyar kormány támogatásának köszönhetően immár Szentjobbon is lehetőség nyílik.

A finanszírozó magyar kormány képviseletében felszólalt Bede Hédi, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos, majd pedig Demeter Katalin, Magyarország kolozsvári főkonzulátusának konzulja. Elhangzott: a magyar kormány nemzetpolitikájának egyik alappillérét képezi a határon túli oktatási rendszer bővítése, és ennek egyik lépcsőfoka az óvodafejlesztési program, amely idén immár a harmadik szakaszába lépett, és hatalmas anyagi forrásokat, idén például 9 milliárd forintot fordítanak erre a célra.

Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-es elnöke ünnepi beszédében szintén hangsúlyozta, hogy az oktatás nem az elemi iskola első osztályában kezdődik, hanem már a bölcsődében, az óvodában. „Itt érik a belső családi körből kilépő gyermekeket az első olyan hatások, melyek  a továbbiakban hatással lesznek mind a szellemi, mind a lelki fejlődésükre. Itt kapják meg az alapokat, ahogy most elhelyezzük az alapkövet, amire – bízunk benne – olyan óvoda épül, mely nemcsak magyarrá, de Isten segítségével igaz keresztényekké is ringatja gyermekeinket” – fogalmazott a megyei tanácselnök. Hozzátette: „A gyermekeket nevelő-oktató intézmény felelőssége mindannyiunkat kötelez. A családi neveléssel, a szülői házzal közösen összekészített útravaló, batyu az, amelyből a gyermekeink a későbbiekben táplálkozni tudnak. Úgy kell összecsomagolnunk, hogy felnőve, ha időnként kibontják ezt a batyut, becsületet, tisztességet, keresztény emberséget mazsolázzanak belőle, és ezt tudják tovább örökíteni a jövő nemzedékének is.”

Vajda Zita Bonifácia vincés nővér, a helyi Szent István Általános Iskola igazgatója köszönetet mondott a plébániának és a püspökségnek, valamint az RMDSZ helyi és megyei szervezetének azért, hogy segítettek a pályázat elkészítésében, a magyar kormánynak pedig azért, hogy felkarolta a kérést, és támogatja a megvalósítást.

A helyi gyermekek műsora után az egybegyűltek a plébánia mögötti telekhez vonultak, és ott többek között Böcskei László, Pásztor Sándor, Zatykó Jácint helyi RMDSZ-elnök, Bede Hédi, Demeter Katalin, Kéry Hajnal megyei főtanfelügyelő-helyettes, Tankó Veronika Zita, a magyar tanítónők és óvónők ügyeiért felelős szaktanfelügyelő és Májernyik Mihály plébános elhelyezték az épület alapkövét. A három tantermes, modern, 60 férőhelyes óvoda megépítése várhatóan bő egy évbe telik majd.