https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=1610
Szerző: Szilágyi Aladár
Település: Nagyvárad
Rovat: História
2019.12.21

Bozóky László akadémikus

A sugárfizika legjelesebb magyar kutatója egyike volt annak a Nagyváradon született 36 kiválóságnak, aki akadémiai szinten művelte a tudományokat. A korszerű sugárfizikai kutatások iskolateremtő alakja jelentős eredményeket ért el az elektromágneses, ionizáló és radioaktív sugárzások elméleti alapjainak, valamint gyakorlati vonatkozásainak feltárásában, számos sugárvédelmi, orvosfizikai eljárás és berendezés kifejlesztése fűződik nevéhez.

Tekintélyes nagypolgári-értelmiségi család sarjaként látta meg a napvilágot 1911. május 4-én Nagyváradon. Nagyatyja, Bozóky Alajos professzor (1842–1919) jogász, jogtörténész, a váradi Királyi Jogakadémia római és egyházjogi tanszékének tanára, a tanintézet igazgatója volt, számos jogi, államtudományi, történeti, társadalmi és közművelődési tanulmány szerzőjeként került a város szellemi panteonjába. Édesapja Bozóky Gyula (1878–1954) honvédtiszt, édesanyja Mártonffy Gabriella volt.

A nagyapa halála után, a román hadsereg bevonulását, az impériumváltást követően családja kényszerűségből elhagyta Nagyváradot, és a Pest megyei Gödre költözött. Középiskolai tanulmányait a váci piarista gimnáziumban végezte kiváló eredménnyel. Főleg a reáliák, a matematika és a fizika terén jeleskedett. A fizikát nem kisebb tanárszemélyiség, mint Öveges József kedveltette meg vele, négy esztendeig oktatta őt. 1930-tól a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika–fizika szakán végezte felsőfokú tanulmányait, 1935-ben megszerezte a tanári képesítést, 1936-ban pedig bölcsészdoktori oklevelét.

 

Töretlen tudományos karrier

1935–1936-ban a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kísérleti fizikai intézetében volt Pogány Béla professzor tanársegédje. Később Németország legjobb egyetemein képezte magát tovább. 1936–1937-ben Budapest székesfőváros ösztöndíjasaként a berlin-dahlemi Vilmos Császár Fizikai, Kémiai és Elektrokémiai Intézet magfizikai laboratóriumában a Nobel-díjas Otto Hahn, a nukleáris kémia atyja mellett, illetve a Berlini Egyetem sugárzáskutatási intézetében Walter Friedrich biofizikus, az egyetem rektora irányítása alatt végzett kutatómunkát. Berlinben orvosfizikai, radiológiai és dozimetriai továbbképzésben részesült.

Külhoni tanulmányútját befejezve hazatért, és 1937-től 1949-ig az Eötvös Loránd Rádium és Röntgen Intézet fizikai laboratóriumában dolgozott. 1949-ben laboratóriuma az Országos Onkológiai Intézet szervezeti egysége, sugárfizikai osztálya lett, immár ennek vezetőjeként irányította a kutatómunkát egészen 1982-es nyugdíjazásáig. Ezzel párhuzamosan 1952-ben a Magyar Tudományos Akadémia Központi Fizikai Kutatóintézetében is megszervezte a radiológiai osztályt, ennek 1959-ig vezetője volt. 1960-tól 1967-ig az Országos Atomenergia Bizottság (OAB) Izotóp Intézetében is dolgozott mint tudományos munkatárs és szakértő, 1967 után pedig az OAB tudományos tanácsának munkájában vett részt.

Kutatói pályája mellett egyetemen is tanított. 1945-től tanársegéd volt, 1950–1951-ben pedig magántanárként oktatott a budapesti műegyetemen. 1952 után újra megbízott tanárként adott elő sugárfizikát a műegyetemen, 1965-től pedig címzetes egyetemi tanárként oktatott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen is. Budapesten hunyt el, 1995. december 12-én.

 

Tudományos munkásságának vázlata

Pályája elején spektroszkópiai kérdésekkel foglalkozott, de berlini kutatásai során érdeklődése a magfizika és a sugárfizika felé fordult. Ettől kezdve munkássága alapvetően a sugárfizika és a sugárvédelem elméleti, illetve a sugárforrás-technika gyakorlati kérdéseire irányult. Behatóan tanulmányozta a kisebb energiájú elektromágneses, az ionizáló, a röntgen- és a gamma-sugárzás, a radioaktív izotópok, az atommagsugárzás sugárfizikai problémáit, a sugárzáseloszlás és -szóródás jelenségeit, valamint eljárásokat dolgozott ki az emberi szervezetbe bejutott, ún. inkorporált radioaktív anyagok meghatározására. Különösen jelentős eredményeket ért el az elnyelt sugárdózis mérésének (dozimetria) módszertanában, a dóziseloszlás síkbeli ábrázolásában (izodózisgörbék), dozimetriai mérőműszerek tervezésében. Az ő tervei alapján készült el 1958-ban az első magyarországi kobaltágyú. 1962-ben az ő vezetésével alakult meg az Eötvös Loránd Fizikai Társulat első szaktudományos, sugárvédelmi szakcsoportja. Tudománytörténeti érdeme, hogy a ’70-es évektől kezdve szorgalmazta a számítógépes besugárzás tervezést.

 

A sugárvédelem fejlesztője

Elméleti fizikai kutatásai mellett gyakorlati szempontból is tanulmányozta a különböző sugárzástípusok ipari, orvostudományi (radiológiai) és mezőgazdasági alkalmazásának lehetőségeit. Különösen a sugárkezelés kérdései foglalkoztatták, új sugárzáskibocsátó berendezéseket, ún. sugárforrásokat és több besugárzási módszert, korszerű sugárvédelmi technológiát dolgozott ki például a nőgyógyászati kezelésekhez. Sugárvédelmi, illetve radiológiai mérőműszerek és izotóplaboratóriumi eszközök egész sorát fejlesztette ki, tíz szabadalmaztatott berendezés, illetve eljárás kötődik a munkásságához.

Az 1930-as években bevezette a filmdozimetriai ellenőrzés módszerét, s ő építette meg Magyarországon az első abszolút röntgendózist meghatározó műszert (1934–1938); utóbbit negyedszázadon át alkalmazták a radiológiában. Egyik jelentős fejlesztése a Gravicert néven szabadalmaztatott, a kezelőszemélyzet számára teljes sugárvédelmet lehetővé tevő kobaltágyú (1958), valamint ennek továbbfejlesztett változata, az egész testet besugárzó, mozgó mezős Rotacert (1963) volt. Ezeket a Medicor Művek gyártotta belföldre és exportra egyaránt.

Radioizotóp-kutatásainak gyakorlati vetületeként 1957 és 1960 között az irányításával jött létre az első magyarországi izotóptemető Solymáron. 1955-től elnökként irányította a Magyar Szabványügyi Hivatal magyarországi és nemzetközi sugárvédelmi szabványrendszerét kidolgozó állandó bizottság munkáját.

Tudományos pályája során könyvei, egyetemi jegyzetei mellett közel kétszáz szakcikket, tanulmányt, valamint hatvan kisebb közleményt írt. Kiadója és szerkesztője volt a Sugárvédelmi Tájékoztató című lapnak.