https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=1619
Szerző: Közlemény
Település: Nagyszalonta
Rovat: Hírek
2019.12.28

Vállalkozói központot nyitottak Nagyszalontán

Három épületben is jelentős befektetést hajtott végre Nagyszalonta önkormányzata a Bihar megyei Hosszú Távú Fejlesztési Ügynökségtől kapott támogatásból. A frissen létrehozott képzési és vállalkozási központot hétfőn adták használatba.

A Bihar Megyei Tanács vezetőségének javaslatára a megyei önkormányzat által létrehozott Hosszú Távú Fejlesztési Ügynökség (ADD) az idei esztendőben valamennyi Bihar megyei városnak százezer euró értékű támogatást nyújtott elsősorban a helyi oktatási infrastruktúra fejlesztésére. A szükséges pénzt a megyei tanács biztosította az ügynökség, illetve a polgármesteri hivatalok részére.

Nagyszalontán ebből az összegből három épületben is jelentős felújításokat végeztetett el. Török László polgármester elmondta, az Arany János Elméleti Líceum egyik épületében, amelyben korábban könyvtár, majd a téka elköltöztetését követően az elemista osztályok tornatermet kapott helyet. Ezt az emeletes épületet tetette most rendbe az önkormányzat, padlót cseréltek és az épületet belülről teljesen felújították, az emeleten pedig egy olyan multifunkcionális termet hoztak létre, ahol vallási nevelés és különböző osztályfőnöki órák, közösségi alkalmak kapnak majd helyet, melyekkel az a céljuk, hogy az iskolához való kötődést erősítsék.

A szintén az Arany János-iskolához tartozó másik, Vasút utcai épület udvarát aszfaltozták le ugyanabból a támogatásból. A köznyelvben szódavízgyári iskolaként ismert tanintézet udvara eddig sáros-kavicsos volt, és bár az épületeket a helyi önkormányzat korábban már mind felújíttatta, az udvaron csak most sikerült európai, modern körülményeket teremteni. A munkálatok eredményét megtekintette Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-es elnöke, aki ismét kiemelte, hogy jó helyre került a megyei önkormányzati támogatás is ismét bizonyítást nyert, hogy a szalontaiak jól sáfárkodnak a rájuk bízott javakkal.

A Vasút utcán egy régi óvodaépületben történt a legnagyobb változás az ADD és a megyei tanács finanszírozásával. A polgármesteri hivatal egy oktatási vállalkozási központot alakított ki a teljesen felújított épületben, ahová szívesen látnak minden fiatalt, akinek nincsen hol megalapoznia vállalkozását, helyet, íróasztalt és irodai infrastruktúrát biztosítanak számukra, konferencia- és tárgyalóterem áll rendelkezésre, modern körülmények között. A vállalkozói inkubátorház hivatalos átadását összekötötték egy nemes kezdeményezést megköszönő találkozóval. Az avatóra meghívták azokat az önkéntes szalontaiakat, akik saját elhatározásból csatlakoztak egy civil kezdeményezéshez, süteményeket készítettek és elvitték azt a városban lévő idősek otthonaiba, beteggondozóba, gyermekotthonokba. Az ő részükre készült egy kis meglepetéssel Török László polgármester és csapata: minden önkéntes segítő egy „Örömsüti Angyalok” feliratú kitűzőt, elismerő oklevelet és egy Arany Jánosról szóló díszkötéses kiadványt kapott ajándékba.

A vállalkozói központ átadásán Pásztor Sándor, Bihar Megye Tanácsának elnöke kiemelte: a megyei tanácsi támogatásból valamennyi városban jelentős iskolai beruházások valósulhattak meg, nemkülönben Nagyszalontán, ahol ráadásul az otthonmaradást és itthon boldogulást tovább segítő eszközzel, ezzel a vállalkozási központtal is igyekeznek hozzájárulni a helybéliek kezdeményezéseinek sikeréhez. Pásztor Sándor gratulált Török Lászlónak a megvalósításhoz, aki az egyik ötletgazdát, Portik Aport is megkérte, hogy vázolja fel a hallgatóságnak az oktatási és vállalkozói központ koncepcióját.

A találkozón jelen volt és méltatta a beruházást Vitályos Barna, a Hosszú Távú Fejlesztési Igazgatóság vezetője, aki szerint az intézménye részéről, ahányszor csak megkeresik a szalontaiakat, mindig nyitott ajtókra találnak, akikkel szakszerűen és könnyen megy az együttműködés. Vitályos Barna hangsúlyozta, az ügynökségnek hamarosan beindul egy másik nagy projektje is Nagyszalontán, ugyancsak a magyar vezetésű megyei tanács támogatásával, mégpedig a tanuszoda építése. A modern, minden 21. századi feltételnek megfelelő leendő, didaktikai céllal megépülő fedett medencével is az az elsődleges cél, hogy a fiatalságot az egészségesebb életmódra neveljék, ugyanakkor újabb sportolási lehetőségeket biztosítsanak az érdeklődő szalontaiak számára. Mint köztudott, a kivitelezési szerződést a fejlesztési ügynökség nemrég aláírta a kivitelezővel, aki tavasszal meg is kezdi a tanuszoda építését.