https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=1631
Szerző: Fried Noémi Lujza
Település:
Rovat: Közélet
2020.01.07

Törvénykezdeményezésekről számolt be Szabó Ödön

Elfogadott törvénykezdeményezéseiről és folyamatban lévő jogszabály-változtatásokról is beszámolt SZABÓ ÖDÖN RMDSZ-es parlamenti képviselő kedden Nagyváradon.

Jelen mandátumában 99 törvénykezdeményezést nyújtott be kezdeményezőként vagy társkezdeményezőként, ezek közül 30 már megjelent a Hivatalos Közlönyben. Tizenötöt tavaly fogadtak el, mondta Szabó Ödön. A képviselőház oktatási bizottságának alelnökeként fő témája a tanügy volt, és arra törekedett, hogy kezdeményezésit konszenzussal nyújtsa be, azokat más parlamenti pártok képviselői is támogassák, tette hozzá.

Tanügy

Az Európai Bizottság ajánlása szerint kötelezővé teszik az óvodai oktatást az országban. Első lépésként 2020 őszétől az óvodai nagycsoportba, 2023-tól a középső csoportba, 2030-tól pedig a kiscsoportba lesz kötelező beirtani a gyermekeket, mondta a képviselő. Románia az Európai Unióban az utolsó mind a bölcsődei helyek, mind bölcsődébe járó gyermekek száma szerint. Az 1990-es években 60 ezer bölcsődei hely volt, jelenleg tízezer van, a bölcsődék 98 százaléka a megyeszékhelyeken található, mivel a bölcsődei oktatást az önkormányzatoknak kell támogatniuk, a kisebb helyhatóságoknak pedig nehéz azt fenntartaniuk. Ezért is fontos, hogy a fejenkénti állami támogatást kiterjesztették a bölcsődei oktatásra is, illetve a dajkák is tanügyi alkalmazottak lehetnek. Ezeket a módosításokat két évvel elhalasztotta az előző kormány, de a képviselő reméli, hogy a jelenlegi változtat ezen, és ősztől életbe léphetnek.

Jó eredmény a megyei kiválósági központok létrehozása és az is, hogy sikerült megszabni a törvényes határidőt arra, hogy a tanügyminiszter benyújtsa éves jelentését a parlamentnek. A tanév befejezésétől számított három hónapja van erre a tárcavezetőnek. Legkésőbb decemberi 31-ig tehát nemcsak az iskolai, hanem az egyetemi oktatásról készített jelentést is el kell készítenie a tanügyminiszternek. Fontos változás az is, hogy ahol kisebbségi osztályok működnek, azokat nem lehet megszüntetni a közösség beleegyezése nélkül.

Infrastruktúra és egyebek

Módosították a vidékfejlesztési programot (PNDL) is, hogy pályázni lehessen az elektromos és a gázhálózatot bővítésére is. Idén a gázhálózat fejlesztése a prioritás, ehhez jelenleg az ország lakosságának egyharmada fér hozzá, mondta Szabó Ödön. Bihar megyei fejlesztést is terveznek, Pusztahollód térségben a Kolozs megyei mintára kerékpárutat építenének az elhagyott vasúti töltésen.

Az előző mandátumban kezdték el a gyermeknevelési támogatás összegének rendezését. Eddig, ha valaki a kétéves gyermeknevelési szabadsága alatt, mikor is a jövedelmének 85 százalékát kapta, újabb gyermeket szült, az újabb gyermeknevelési szabadság idején az addig kapott összeg 85 százalékát kapta meg. Ezentúl viszont az eredetileg kiszámolt 85 százalékos összeget kapja meg az édesanya újabb gyermek születése esetén is. Pénzügyi amnesztiát kap továbbá az a mintegy ezer nő, akinek azért kellett volna pénzt visszafizetniük az államnak, mert gyermeknevelési szabadságuk alatt jövedelmük volt, hangzott el.

Elfogadták azt a jogszabályt is, mely arra kötelezi a kormányt, január 15-éig közölje, hogy az adott évben melyek lesznek a hosszú hétvégék. Idén na hivatalos ünnepnapok vagy szombatra vagy hétfőre esnek, de 2021-tól életbe lép az előírás, mondta a képviselő. Hozzátette: a vállalkozói szféra reprezentánsaival egyeztettek ennek kapcsán, a cégvezetőknek ugyanis fontos a tervezhetőség s az, hogy ne egy-két héttel előbb derüljön ki, mikor lesz hosszú hétvége.

Törvénymódosítással megkönnyítették annak a lehetőséget is, hogy az örökösök átírassák nevükre az ingatlanjukat, amelyet használnak, adóját fizetik stb. Vidéken kevés a háziorvos, az alapellátás biztosítását segíti egy másik törvénymódosítás, mely lehetővé teszi, hogy a háziorvosok úgynevezett munkapontokat nyissanak. Ha több pályázó van, az részesül előnyben, akihez a legkevesebb páciens iratkozott fel.

A bukaresti holokauszt-múzeum megnyitásának egyik kezdeményezője is volt Szabó Ödön, és támogatta a családon belüli erőszak elleni sajtókampányok kötelezővé tételét is, illetve azt a jogszabály-módosítást, miszerint a visszaszolgáltatási bizottságot ne csak annak székhelyén, Bukarestben lehessen beperelni, hanem azon a bíróságon is, amelynek hatáskörébe a vitatott ingatlan tartozik.

Családtámogatás és meleg ebéd az iskolásoknak

A családtámogatási törvénytervezetek egy csomagját már benyújtották, ennek lesznek további lépései, mondta a képviselő. Arról is beszélt, hogy szerinte szükséges az áfa-csökkentés, ennek első lépése pedig az alapélelmiszerek áfájának 5 százalékra való levitele kell hogy legyen, legalább jövőre.

Az élelmiszer-pazarlás is nagy, de jelenleg ha egy bevásárlóközpont eladományozná lejárat előtti, de még fogyasztható élelmiszereit, közjegyzőnél kell hitelesíttetnie minden adományozási szerződését, ami időveszteség, emellett az adományba adott élelem áfáját is ki kell fizetnie. Ezen változtatnának azért, hogy az élelmiszerek a rászorulókhoz jussanak ahelyett, hogy megsemmisítsék azokat.

Kétéves az a kezdeményezés is, mely szerint minden iskolás gyermeknek jár meleg ebéd és iskola utáni oktatás, ezt is lépcsőzetesen kellene bevezetni a következő tanévtől - hangoztatta Szabó Ödön. Hozzátette: pénzügyi amnesztiával rendezni szeretnék annak a mintegy 165 ezer embernek a sorsát is, akik lakástakarék-pénztári szerződést kötöttek, s jelenleg önhibájukon kívül mintegy 700 millió lejt kellene visszafizetniük.