https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=1632
Szerző: Fried Noémi Lujza
Település: Nagyvárad
Rovat: Közélet
2020.01.08

Jutott pénz Biharba is

Bihar megyébe idén 27 millió lej kerül célzottan az országos költségvetésből, és támogatni fogják a megyei vagy helyi önkormányzatok kezelésében lévő színházak és filharmóniák működését egy erre létrehozott alapból, mondta CSEKE ATTILA RMDSZ-es szenátor, a magyar érdekvédelmi szövetség Bihar megyei szervezetének elnöke szerdán Nagyváradon.

Évértékelő, illetve évindító sajtótájékoztatójának bevezetésként Cseke Attila elmondta: nem szerencsés a költségvetési törvényt kormányzati felelősségvállalással elfogadni, mert olyan precedenst teremt, amelyet később más kormányok is használhatnak. Bár érti a miniszterelnök érveit, eddig minden évben a parlament vitatta meg az országos költségvetést, tette hozzá a szenátor. Azt is hangsúlyozta: az RMDSZ javítani próbálta javaslataival a büdzsét, illetve az is céljuk volt, hogy megyénkbe több költségvetési forrást bevonzzanak.

Az RMDSZ több éve javasolta, a jelenlegi kormány elfogadta, hogy külön alapot hozzanak létre a megyei vagy helyi önkormányzati fenntartású színházak, operák és filharmóniák működési költéseinek támogatására. Az alapot az általános jövedelemadó 3 százalékából hozzák létre, idén becslések szerint 700-720 millió lej kerülhet abba.

Bihar megyében, egyetlenként az országban, minden kulturális intézmény a megyei tanács kezelésébe tartozik, így a működési költségek egy részének fedezése pénzt szabadít fel más projektekre, hangzott el. Tavaly a Szigligeti Színház és a Regina Maria Színház, illetve a filharmónia közel 35 millió lejt használt fel (a két színház 20,5 millió lejt), a Bihar megyei önkormányzat tehát ennyivel kevesebbet fordíthatott más projektekre. A színház, majd színházak egyébként 1997 óta működnek így. Idén a becslések szerint a költségek 30-50 százalékát, 10-18 millió lejt fedeznek majd a most létrehozott alapból.

A jelenlegi mandátumban, tehát 2016-tól kezdve az RMDSZ-es javaslatok nyomán összesen 81 millió lej került Bihar megyébe – idézte fel Cseke Attila. Nyolcmillió lej érkezett 2016-ban az új repülőtéri terminál építésére, 2017-ben ugyanerre a célra 10,2 millió lej. A tanmedencék építésére 2018-ban 35,8 millió lej jutott, idén pedig 27 millió lej több projekt között oszlik meg. Ebben az évben 15 millió lejt kap az Északnyugati Közösségközi Fejlesztési Egyesület (ADI Nord-Vest) az ivóvízellátás és a szennyvíz-elvezetést biztosítására. A margittai Horváth János Elméleti Líceum új szárnyának építésére ötmillió lej, a nagyszalontai elkerülő útra további hárommillió lej jut a közszállítási minisztériumtól. Az út megvalósíthatósági tanulmányát a Bihar Megyei Tanács elkészíttette és átadta az útkezelő társaságnak. A tanulmány alapján készül el majd az a kormányhatározat, melynek megjelelése után kiírhatják a közbeszerzést az út megépítésére. Cseke Attila szerint a kormányhatározat megjelenése az év második felében várható, a közbeszerzési eljárás lefolytatása után a munka jövőre kezdődhet el, és erre újabb forrásokat fognak keresni.

Négymillió lejt különítettek el az Országos Magyar Pedagógus Továbbképző Központ épületének megvásárlására és felszerelésére. A nagyváradi önkormányzat határozata egy Kolozsvári úti ingatlanban helyet adott volna ugyan az intézménynek, ott azonban a bíróság archívumai vannak, ezért kellett más megoldást találni a központ működésére.