https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=1633
Szerző: Közlemény
Település: Nagyvárad, Köröstarján, Bélfenyér, Hegyközkovácsi, Kügypuszta, Szalacs
Rovat: Hírek, Hitélet
2020.01.09

Támogatások magyar egyházaknak

Az RMDSZ közbenjárására a román kormány az év végén költségvetés-kiegészítéssel forráshoz juttatta több erdélyi magyar történelmi egyház által a vallásügyi államtitkársághoz benyújtott pályázatát. Országos szinten közel négymillió lej forrás került magyar egyházainkhoz. Bihar megyében kilenc egyházközség jutott támogatáshoz.

A legnagyobb támogatást a Rogériuszi Református Egyházközösség kapta 350 ezer lejes kerettel, nyilatkozta Szabó Ödön, az RMDSZ parlamenti frakcióvezető-helyettese, mely összeg az egyházkerülettől kapott információk szerint elég ahhoz, hogy a több éve húzódó egyházi beruházás még az idén tavasszal elkészülhessen.

A római katolikus egyház részéről a legnagyobb támogatást a várad-velencei templom felújítására eszközölte ki a szövetség. Ez immár egy újabb állomása a Templom tér teljes megújulásának, hiszen megyei önkormányzati pályázattal idén elindul a kultúrház teljes átalakítása, felújítása. A szövetség participatív költségvetésében sikeresen vitte végig a tér felújítását, a hatástanulmányok már elkészültek, és idén a kivitelezés is elkezdődhet, és immár központi forrásokból a templom felújítására is sor kerülhet, mivel a beadott költségkalkuláció közel 60 százalékát sikerült finanszírozni.

Támogatást kapott továbbá Bihar megyéből minden olyan pályázat, amely nem volt formahibás, így a köröstarjáni római katolikus templom 100 ezer lej, a váradi Szent József-templomnak 38 ezer lej jutott, az egyiknek belső, a másiknak külső felújítására, ugyanakkor 75 ezer lej támogatásban részesül a váradi főtéri Szent László-templom a teljes felújítási tervdokumentáció elkészítésére, valamint Bélfenyéren a templomtorony felújítására 50 ezer lejt juttattak.

A református egyház részéről további három közösség pályázatát finanszírozzák. A hegyközkovácsi egyházközség 30 ezer lejt, a szalacsi 40 ezer lejt, a kügypusztai pedig 50 ezer lejt kapott külső vagy belső felújításokra.

„Több olyan település és egyházközösség van, amely az elmúlt években is támogatásoknak örvendhetett Szövetségünk közbenjárására a vallásügyi titkárságtól, és a most kiutalt összegek hiányoztak ahhoz, hogy a munkálatokat befejezhessék. El kell mondanom, hogy nagyon jó szakemberek dolgoznak a püspökségeken, és a jó, operatív együttműködésnek köszönhetően sikerült elérnünk, hogy magyar történelmi egyházaink leadott kérelmei is finanszírozást kapjanak” – nyilatkozta az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke, Szabó Ödön.