https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=1674
Szerző: Szilágyi Aladár
Település: Nagyvárad
Rovat: História
2020.01.31

Gyalókay Jenő ezredes, hadtörténész, akadémikus

Nagyváradon született 1874. április 28-án. Származása, családi háttere valósággal predesztinálta arra, hogy a magyar hadászat történetének kutatását válassza hivatásának, hiszen édesapja, a Szalacson született id. Gyalókay Lajos ügyvéd, országgyűlési képviselő, lapszerkesztő az 1848–49-es szabadságharc idején Bem tábornok hadsegédje volt. A segesvári csatában ő látta utoljára Petőfi Sándort.

A szentgyörgyi és gyalókai Gyalókay család Zsigmond magyar királytól az 1418. év szeptember havában, Kisasszony napján kapott címeres levelet. A király ebben az időben Németországban, Ulm városában tartózkodott, a família ősatyja, Gyalókay János ekkor jelent meg az uralkodó színe előtt. A király figyelembe vette János és közelebbi családja hű szolgálatait, s nekik királyi oklevélben nemességi jelvényül címert adományozott. A Gyalókay család már ez előtt is a birtokos nemességhez tartozott. Régi oklevelekből ismert ősi birtoka, amelyről a nevét is kapta, Győr-Moson-Sopron megye nyugati részén Gyalóka falu volt. Innen a család egyes tagjai az idők folyamán Bács, Bihar, Komárom, Vas, Veszprém és Zala megyébe telepedtek át. Gyalókay Mózes a Vas megyei Répceszentgyörgy községben volt földbirtokos, innen a család szentgyörgyi előneve.

 

Kettős, katonai és tudományos karrier

Gyalókay Jenő érdeklődését már gyermekkorában alapvetően meghatározta, hogy édesapja honvéd századosként harcolt az 1848–49-es szabadságharcban. Az apa szerteágazó közéleti tevékenységet folytatott, a többi között ő indítványozta a Bihar-megyei Történelmi és Régészeti Egylet megszervezését, és megalakulásától annak alelnöke volt. Nagyobbik fia, ifj. Gyalókay Lajos is már a premontrei gimnázium diákjaként tevékenyen részt vett az egylet munkájában, és később, rendőrtiszti karrierje csúcsán is kapcsolatot tartott vele.

Jenő 1891–93 között a budapesti műegyetem gépészmérnök-hallgatója volt, ám harmadévben életpályája hirtelen jelentős fordulatot vett, ugyanis 1893-ban önkéntes közlegényként belépett a hadseregbe. 1895-től hivatásos tiszt lett, 1910-ben századossá léptették elő. Az I. világháborút végigharcolva 1916-tól őrnagyként szolgált, végül a nagy háború utolsó évében a 255. honvéd nehéztüzér ezred parancsnoka volt. 1919-ben Szegeden a Horthy Miklós által létrehozott Nemzeti Hadsereg fővezérségén tüzér előadóként tevékenykedett. Ekkoriban kezdte hadtörténeti kutatásait. 1920-ban már ezredesi rangban a magyar hadtörténelem megbízott előadójaként oktatott a debreceni egyetemen. 1921 és 1926 között csoportigazgatói kinevezéssel a budapesti Hadtörténeti Levéltárban dolgozott. 1927-ben saját kérelmére nyugdíjazták, s ettől kezdve élete minden napját a hadtörténeti tudományoknak szentelte. 1922 és 1943 között a Hadtörténelmi Közlemények szerkesztését irányította. A Pilch Jenő, Gyalókay Jenő és Markó Árpád alkotta katonatudós triásznak fő szerepe volt a XX. század első fele magyar hadtörténet-tudományának megújításában, korszerűsítésében, s ennek hatása napjaink hadtudományában, különösen a hadtörténetírásban is érezhető.

Gyalókay főként XV–XIX. századi magyar hadtörténelemmel foglalkozott. A források felhasználása mellett az eseményekre a katona szemével tudott tekinteni, igyekezett rekonstruálni a háttérben zajló történéseket, nagy gondot fordított a logisztikai kérdésekre. Részletesen és mindenre kiterjedően elemezte a mohácsi csatát, alapvető hadtörténelmi tanulmányai jelentek meg az 1848–1849-es szabadságharc hadmozdulatairól is. Megírta az 1848. évi téli orosz intervenció, majd az 1849-es nyári erdélyi hadjárat történetét. Kutatásai során felhasználta a saját birtokában lévő gazdag forrásanyagot. A Magyar Tudományos Akadémia 1926. május 6-án levelező, 1936. május 14-én rendes tagjává választotta. A debreceni ütközetről (1849. augusztus 2.) című székfoglalóját 1926. október 18-án, A besztercei hadosztály harcai 1849 nyarán címűt 1937. január 11-én tartotta meg. Budapest ostromának végnapjaiban halt meg, 1945. március 10-én.

 

Kimeríthetetlen forrás

Fő művei: Bihar vármegye és az utolsó nemesi insurrectio, Nagyvárad, 1902; Nagyvárad ostroma 1660-ban, Hadtörténelmi Közlemények, 1911; Az erdélyi hadsereg az oroszok betörése idején, 1849. jún. 19., Történelmi Szemle, 1915; Albisi Zólyomi Dávid, Századok, 1917; A magyar nemesinsurrectio reformtervei 1797-től 1809-ig, Századok, 1925; A háromszéki hadjárat, 1849. július 16–24., Hadtörténelmi Közlemények, 1922–23; A magyar nemesinsurrectio 1805-ben, Hadtörténelmi Közlemények, 1925; A mohácsi csata, in Mohácsi Emlékkönyv, szerk.: Lukinich Imre, Bp., 1926; A debreceni ütközetről, Hadtörténelmi Közlemények, 1927; A biharmegyei hadjárat 1604-ben, Hadtörténelmi Közlemények, 1928; Bethlen Gábor mint hadvezér, Hadtörténelmi Közlemények, 1929; Az első orosz megszállás és Erdély felszabadítása 1849 tavaszán, Bp., 1931; A segesvári ütközet (1849. július 31.), Hadtörténelmi Közlemények, 1932; A magyar katona, I–II., társszerzők: Berkó István, Pilch Jenő, Bp., 1933; A besztercei hadosztály harcai 1849 nyarán, Hadtörténelmi Közlemények, 1937; Az erdélyi hadjárat 1849 nyarán, Bp., 1938; Mátyás király, a hadszervező és hadvezér, in Mátyás király Emlékkönyv, I., Bp., 1940; Végvár és csatatér, in Magyar művelődéstörténet, III., Bp., 1941; A váradi vár, Hadtörténelmi Közlemények, 1942.

 

Húsból és vérből való alakok

Talán legkiemelkedőbb munkája, mely később kimeríthetetlen forrásként és tudományos mintául szolgált a következő történésznemzedékek számára, a Franklin Társulatnál megjelent, nagylélegzetű, Erdélyi hadjárat 1849 nyarán című hadtörténeti munkája volt, melyhez közeli, közvetlen kútfőként édesapja, id. Gyalókay Lajos, Bem tábornok egykori szárnysegédje szolgált. A könyv kiadója így sommázta a szerző tudományos érdemeit:

„Viharos és tragikus eseményekről szól ez a könyv, a szabadságharc egyik hősi-szomorú epizódjáról. Mégis komoly és józan írás, távol minden romantikától és szépítéstől. Hiteles könyv ez, kétszeresen is. Egyrészt tudományosan, mert roppant levéltári kutatások eredményeinek összegezése, másrészt az író személye szerint, mert a szerző édesapja Bem tábornok hadsegéde volt. Gyalókay Jenő a szabadságharc hadtörténelmének egyik legjobb és legtudósabb ismerője. Újonnan fölfedezett eredeti adatai és forráskutatásai tették lehetővé, hogy a katona biztonságával tájékozódjék az egykori események forgatagában. A hideg történetíró tárgyilagos írásmodorának fényében világosabban és tisztábban jelenik meg az elcsigázott, lerongyolódott, kifáradt és rosszul táplált honvédsereg reménytelenségében hősies küzdelme az előrenyomuló orosz gőzhengerrel szemben, mint bármely regényes elbeszélésben. A szabadságharc egykori legendás irodalmában a harc hősei szinte természetfölötti ideálok voltak, Gyalókaynál ennél is tisztábban jelennek meg, mert emberi alakok. Adatai a romantikus hősöket húsból és vérből való emberi alakokká formálják, és könyvét azzal az érzéssel tehetjük le, hogy tárgyilagossága a hősökbe vetett hitünket nemcsak hogy nem rombolja le, hanem csak reálisabbá és igazabbá teszi.”