https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=1683
Szerző: Szőke Ferenc
Település: Magyarkéc, Margitta
Rovat: Faluról falura, Gazdaság, Közélet
2020.02.06

Magyarkéc együtt fejlődik a várossal

Magyarkéc falu közigazgatásilag Margitta megyei jogú városhoz tartozik. Ennek a helyzetnek tulajdonképpen haszonélvezője, hiszen együtt fejlődik a várossal. A fontosabb beruházások minden esetben a „kistestvért” is érintik.

November közepén fejeződött be a településre vezető út egy csaknem 3 kilométeres szakaszának felújítása és szélesítése. A kivitelezéshez szükséges majdnem 100 ezer eurót a Bihar Megyei Tanács utalta át célirányosan erre a beruházásra. Az útnak közvetlenül a település előtti és azon belüli szakaszát (123-as és 11-es) újították fel és szélesítették egy méterrel. Így már kényelmesen elfér rajta két jármű egymás mellett.

Az új szakasz érinti az iskolát, a görögkatolikus templomot és az óvodát. A 123-as bekötőút hibáit pedig kijavították a főútig (191F). Ezáltal kényelmesen és balesetmentesen lehet közlekedni Margitta és a közigazgatásilag hozzá tartozó falu között. Rég megvan erre az igény, hiszen igen sokan ingáznak a városba dolgozni vagy tanulni.

Szintén a múlt hónapban adták át a magyarkéci iskola felújított mellékhelyiségeit. Erre 133 ezer lejt még az előző kormánytól kaptak. A munkálatokat rendben elvégezték, a tanulók pedig birtokba vehették a kor igényeit kielégítő mosdókat.

A fűtéshez szükséges tüzelőt is leszállította már az önkormányzat az iskolának, és ellenőrizték a fűtési rendszer állapotát.

Egy nagyobb lélegzetű beruházás is folyamatban van a 2. Országos Fejlesztési Programon keresztül. Ez a magyarkéci víz- és szennyvízhálózat kiépítése. A munkálatok jól haladnak, valószínűleg jövő nyáron át tudják adni a vízhálózatot. Ezt már nagyon várják a helybeliek, hiszen életkörülményeiket látványosan javítani fogja.

Jelenleg is folyik a munka mindaddig, ameddig az időjárás engedi. Ugyanennek a projektnek köszönhetően jövőre a városhoz tartozó másik faluban, Genyétén is elkezdik a csatornázást. Ott a vezetékes ivóvízhálózat már megvan.