https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=1691
Szerző: Fried Noémi Lujza
Település: Félixfürdő
Rovat: Közélet
2020.02.10

Fejlesztettek a félixfürdői kórházban

Mind állami támogatásból, mind saját bevételeikből tudtak pénzt fordítani a Félixfürdői Rehabilitációs Kórház fejlesztésére.

A közbeszerzési eljárások lefolytatás után saját bevételből, illetve állami forrásból 5,3 millió lejt tudtak beruházásokra fordítani, áll a kórház menedzsere, dr. Nicoleta Ramona Suciu által aláírt közleményben. Az állami költségvetésből beszereztek egy 1,8 millió lej értékű készüléket, ami a járás újratanulását segíti (Lokomat). Saját bevételeikből újították fel a külső medencét és a csatornázást 1,7 millió lej értékben, illetve orvosi eszközöket, egy digitális röntgenkészüléket, illetve hordozható defibrillátorokat is vásárolták 1,4 millió lejért. Informatikai fejlesztésekre 147,5 ezer lejt költöttek, ebből a kórházi munkához szükséges alkalmazások, illetve vírusirtó programok licenceit szerezték be.

A kórház a termálvizet az Országos Altalajkincs Ügynökség 2015-ös rendelete alapján használja, az ezzel kapcsolatos, negyedik évre előirányzott speciális munkálatokra 41,4 ezer lejt fordított az egészségügyi intézmény szintén a saját bevételéből.

Azt is közölték, hogy a kórháznak nincsenek kifizetési elmaradásai, és minden érintettnek köszönik, hogy zavartalanul megejthették a beruházásokat.