Kinézet és kilátás

Rég nem jártam arra, ahol mostanában dolgom akadt, úgyhogy menet közben nézelődtem kifelé, hátha saját szememmel fedezhetem fel az újdonságokat. Fel is tűnt valami a villamosablakok körül, hirtelen nem tudtam, mi hiányzik, de rögtön ki is derült: lecserélték a biztonságos közlekedés „fogásairól” szóló feliratot, az új kiírásról pedig hiányzik a magyar szöveg. Pedig épp azokat figyelmeztette a váratlan fékezések esetleges káros hatásaira, akik tudnak ugyan románul, de a finomkodóan nyakatekert mondatokat nem szívesen böngészik és próbálják értelmezni.

Jól nézünk ki, morgolódtam magamban, nesze nekünk centenárium: rontsuk el gyorsan, ami jó volt. Ekkor tűnt fel egy éjfekete tüll óvszerbe bújtatott ház, és kizökkentett a békés (?!) duzzogásból. Igen, ez a másik. A többszörös adókkal megzsarolt és/vagy kizsebelt lakástulajdonos ismerőseink sirámai, akik esetleg nem tudnak egyeztetni házbeli tulajdonostársaikkal, mikor is kezdjék meg a felújítást, vagy bosszankodnak, amiért nem hívhatnak ismerős csapatot a munkára, csak akiket a felsőbb hatalmak kiutalnak, és hasonló nyűglődések. A város tulajdonában lévő ingatlanoknál viszont – arra hivatkozva, hogy most nincs rá pénz – simán megoldják az óvszerezéssel. És ez a gyászos bevonat még hagyján, mert legalább nem látszik rajta a kosz, és egyelőre nem lóg cafatokban. De a végrendeletileg a városra testált, aztán állítólag kézen-közön elkótyavetyélt Rimanóczy-szálloda miért lett patkánytanya?! És miért néz úgy ki a város szívében, hogy egy közepes erősségű szél komoly kárt tehet benne?!

Már nem nézelődtem ki jobbra-balra a villamosból, csak meredtem mélán magam elé. Rimanóczy! Nagydobra verték, hogy most aztán felderül a napja. Igaz, csak az ifjabbnak, de már az is valami. Miután képesek voltak tizenegy-két éve a krumpliköves, külvárosi sikátort elnevezni róluk (tulajdonképpen nem is tudom, hogy apa és fiú közösen hordozza-e magán az egykori Pece utcát?), most újabb húzásra kész a városvezetés: tér és szobor lesz az ifjabb építész emlékére. Egészen máshol, mint ahol laktak, és amit a városra testáltak.

Miért nem lehet visszanevezni az eredetileg nekik emléket állító utcát? Iosif Vulcan mellszobrát biztosan nem zavarná, hisz máig virágzó folyóiratát Budapesten indította, ott közölt először a még serdülő Eminovici, és fogadta el Vulcan javaslatára az Eminescu nevet. A Körös-parti sétány örömmel viselné a Vulcan sétány nevet, a térré való kikiáltás úgyis egy ezredévi kényszermegoldás volt, más „szabad vegyértékű” tér nem lévén Nagyváradon a millenáris évében. Sok gondolkodást nem venne igénybe ez a megoldás, bár talán azt hiszik, Vulcan és a Rimanóczyak nagy zajjal keresnék a folyó túlpartján húzódó polgári házsort, a néhai Kossuth utca bal oldalát. Aminek már nyoma sincs, emlékét még egy járda sem őrzi, „egyoldalúvá” lett a hajdani szép, belvárosi utca.

Állítólag ha a fantomgarázs egyszer kész lesz, újból lehet majd azon az oldalon is járni. Én viszont már nem hiszek a mesékben: ahol fontosabb, hogy a közszállítás járműveiben kizárólag román nyelvű kiírásokkal védjék az utasokat, ott olyan kis semmiség, mint egy tollvonással lenyúlt fél utcafront, meg se kottyan. Jól nézünk ki, „szép” kilátásaink vannak a centenáriumra!