https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=1760
Szerző: Balázs Anita
Település: Nagyszalonta
Rovat: Hitélet
2020.03.06

Az El Camino útján

DR. MAILINGER CSENGE DOROTTYA nagyszalontai származású rezidens pszichiáter néhány hónappal ezelőtt nem mindennapi utazást tett, ugyanis végigjárta az El Camino zarándokutat. Elmondása szerint ez elsősorban különleges önismereti út volt. Az élményről lapunknak is szívesen mesélt.

– Milyen előzmények után döntött úgy, hogy elindul a zarándokútra?

Nagyszalontán születtem, jelenleg Budapesten élek és dolgozom. Orvosi tanulmányaimat Marosvásárhelyen végeztem, majd az egyetem befejezése után Kolozsváron kezdtem dolgozni. Egy nap aztán úgy éreztem, hogy váltásra van szükségem, valami másra, mind testileg, mind lelkileg. Ekkor határoztam el, hogy részt veszek az El Camino úton.

– Tulajdonképpen mi az El Camino?

Ez egy olyan ősrégi zarándokút, amely a kelta időkben a Tejút szimbóluma volt. A mai út több európai országból Spanyolország Galícia nevű tartományába vezet. A hagyomány szerint az ottani székváros, Santiago de Compostela székesegyházában őrzik Szent Jakab apostol földi maradványait.

– Milyen volt az a nap, amikor elhatározta, hogy nekivág az útnak?

Egyik hétköznap reggel bementem dolgozni, majd amikor kiléptem a kórház ajtaján, rádöbbentem, hogy igen, itt és most meg kell tennem, el kell érnem ezt a mérföldkövet az életemben, önmagam megismerése felé. Mindenki más-más okból vág neki a zarándokútnak, vannak, akik vallási indíttatásból vagy önismeret céljából, mások élethelyzeti krízisből adódóan, vagy éppen csak teljesítménytúrának fogják fel. A gyalogosan megtett út a franciaországi Saint-Jean-Pied-de-Port faluból indul, és 800 kilométeren át halad Santiago de Compostela városig, majd innen még 90 km vár a zarándokra az út végéig, az Atlanti-óceán partjáig, Finisterre városban.

– Mennyi időbe telt végighaladni a zarándokúton?

Az El Caminót én egy hónap és tíz nap alatt tettem meg. Induláskor egy 9 kilogramm súlyú hátizsák, túrabakancs és túrabot volt minden felszerelésem. Számomra az eltelt idő nem volt hosszú, az átélt magány közelebb vitt a lelki békémhez, és az utamba kerülő sok zarándokkal megélt pillanatok kellemes feltöltődéssé alakultak. Sok különböző emberrel összehozott az élet, olyan útravalót kaptam tőlük, amely éppen beilleszkedett az életem eme szakaszába.

– Milyen beállítottságú emberekkel találkozott az úton?

Néhányuk zárkózott volt, látszott rajtuk, hogy nincs szükségük kommunikációra, egyedül a gondolataikkal akarják végigvinni a zarándokutat, míg mások nyitott kedvességgel üdvözöltek.

– Milyen ütemterv alapján haladt?

A betervezett ütemet egy hétig tartottam, azaz napi 35 kilométert tettem meg, reggel 5-kor kelés, gyaloglás 16 óráig. Viszont egy hét után átgondoltam: hova ez a nagy sietség? Sutba dobtam a tervet, és éltem a pillanat adta lehetőségekkel. Végül is szerintem ez volt a célja a zarándokutamnak. Így lett 28-ból 40 nap az én utam, s minden pillanata egy csoda volt. A napi kapcsolattartás az otthoniakkal lassan háttérbe szorult, egyre kevesebb képet készítettem, és a jegyzetfüzet, amelyet azzal a szándékkal vittem magammal, hogy utam során bölcs gondolatokkal teleírom, elmaradt. Ehelyett a lelkembe vésődtek az emberek, az élmények. A zarándokút végén, a katedrálishoz érve vártam a drámai pillanatot, hogy örömkönnyektől ittasan megváltom a magam valóságát, de ehelyett kevésbé hangzatos dolgot tapasztaltam meg: a pillanat, amelyben vagyunk, az a legértékesebb.