https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=1763
Szerző: Péter I. Zoltán
Település: Nagyvárad
Rovat: História
2020.03.06

A századforduló utáni Bazárszoros

Két századfordulóbeli képeslap segítségével emlékezünk az egykori Bazárszorosra, a Fő utcának a Bémer térről nyíló, kezdeti szakaszára.

Az első képeslap a Fő utcának azt a szűkebb szakaszát ábrázolja, amelyet két oldalán két bazárépület is szegélyezett: az 1877-ben épített földszintes és az 1900-ból való emeletes. A régebbi bazárt két emeletes ház közé szorították, a kép előterében levő Guttmann-ház és a távolabb levő közé, amely 1915 tavaszától a Park szálloda lett. Az utóbbi emeletén volt a Bihar Megyei Nemzeti Kaszinó. Több mint fél évszázad elteltével, 1888 nyarán a kaszinó elköltözött az Orsolya-rend által az Úri utca sarkán felépített új épület emeletére.

De mit ír a régi kaszinóról K. Nagy Sándor nem sokkal az új helyiségbe való költözés előtt? A Nagysándor József utca „jobb szegletét egy nagy, emeletes – erkélyes – épület foglalja el, ahol van a Bihar Megyei Nemzeti Casino, mely 1833. évi március 6-án alakult meg Fényes Károly táblabíró inditványozása folytán és 1833. évi július elsőjén költözött be ez épületbe, mely akkor Gróf Rhédey Ádám tulajdonát képezte. A Casino könyvtára az irodalom legjelesebb termékeit tartalmazó 2000 kötet könyvet számlál, – összesen 36 folyóirat és hírlap, még pedig 26 magyar, 6 német, 3 francia és egy román – áll az olvasók szolgálatára, – az ízlés és kényelem követelése szerint bebútorozott szép helyiségek a szórakozás céljaira szolgáló felszerelésekkel is gazdagon el vannak látva… A Casino mellett csinos Bazár van, telve boltokkal, melyek eltakarják az udvarban levő nyári színkört; ez csinos deszkabódé, hol a váradi türelmes közönség tavasz kellemében, nyár forróságában s ősz hidegében – egy szóval akkor, midőn más vagy kerüli vagy keresi a zárt helyeket – itt didergi vagy izzadja végig az előadásokat, a téli szállásaikról kényszerűségből (mert ott még elég kenyérre valót sem kereshetnek) elvándorló színtársulatoktól, hol a deszkabódé sem a meleg, sem a hideg ellen nem képes védeni. Télen? – akkor néha egy-egy festett lovakkal, kedvetlen bohócokkal s bohóskodó művészekkel ellátott lovarda, – vagy régen színházi nyugdíjt élvező, elagott hangú dalművész, vagy zenetanításból megélni nem tudó virtuóz hangversenye részesít bennünket művészi élvezetben. Hát az állandó színház? Az igaz, hogy 1799-ben megkezdődtek Váradon a rendes színi előadások, – az is igaz, hogy már 1827-ben nemcsak kimutattatott az állandó színház helye, hanem terve is elkészíttetett, – az is igaz, hogy 1829-ben, későbben 1857-ben új színházi tervek készíttettek s első szerint az Apolló, második szerint a Szent László tér jelöltetett ki a színházépítés helyéül, az is igaz, hogy 1883-ban ismét elhatároztatott az állandó színház építése és pedig a Nagypiacra, – az is igaz, hogy 1829-ben 10.000 frt. s 1842-ben 2078 frt volt gyűjtve az állandó színházalap javára: – de be kell vallani, hogy az állandó színházunk mai napig sincs, sőt még a begyűlt összegek tartózkodási helye is ismeretlen…” – Ez áll K. Nagy Sándor 1885-ben megjelent útikönyvében.

Mintha csak érezte volna, hogy még sokat kell várniuk a váradiaknak a kőszínházra. De addig, kerek másfél évtizeden keresztül, továbbra is csak a „csinos deszkabódé” s a nyári színkört eltakaró, úgyszintén „csinos” Bazárépület maradt a színházkedvelő közönségnek. És bár az útikönyv szerzője csinosnak titulálta mindkettőt, ezek az építmények távol álltak attól, hogy így minősítsék őket. Le is bontották később mindkettőt…

Nagyjából hasonló helyről készült, nagyon szépen megkomponált másik képeslapot is bemutatunk. Vélhetően a Bazárszoros korabeli hangulatát próbálta hangsúlyozni a nagyváradi Schönfeld Sámuel lapkiadó azzal, hogy elegáns nőket és egy cilinderes férfit montírozott a kép előterébe. Ketten egy kis kalapos kislánnyal az Áldás – a későbbi Rimanóczy – utca irányába igyekeznek, akárcsak néhány lépéssel előttük egy fekete ruhás hölgy. Az utca sarkánál egy konflis a színház felé kanyarodott éppen, meglepő módon az úttest jobb szélén, hiszen ebben az időben még a „balra hajts!” volt a szokás. A távolban a macskaköves úttesten két másik férfi bandukol, de hogy hová, azt nehéz volna megmondani. Egészében véve egy szép képeslapot készített a már említett kiadó. Nagy kár, hogy a feladó hölgy körbeírta a hosszú címzésű lapot, amivel nagyon rontotta a képeslap esztétikai értékét.

De ha már szóba kerültek a lapra írottak, lássuk, mi is maradt fenn Halász Etelka tollából. Szövegét a lap felső részén kezdte, majd a bazárépület és a vele szemben levő Guttman-féle ház közötti szabad térségben folytatta: „Kedves Kamill! A képeslapon küldött üdvözlet nagyon jólesett. Én bizony még mindég gyöngélkedő vagyok – ma először ágyon kívül idehaza. Írjon olykor édes Kamill – ha messze kerültünk is – mindég szívesen gondolunk magára.”

Több hely nem lévén a két ház között, a további mondanivalóját a feladó a lap alján folytatta, majd felkanyarította a képeslap jobb szélére: „Reméljük ha Erdélybe megy – erre veszi útját, és legalább 24 órát minálunk tölt. Szívélyesen üdvözli Halász Etelka.”

Úgy tűnik, hogy Etelka kevesellte, hogy csak a maga nevében írjon az őket úgyszintén képeslapon üdvözlő Kamillnak, ezért a lap bal szélén levő üres mezőbe még odaírta: „Imi puszizza – az uram üdvözli.” Bár nem biztos, hogy jól sikerült kibogoznom a „puszizza” szót, Imi valószínűleg a Halászék kisfia lehetett, és a bizonyos „kedves” Kamill a család barátja, aki már megfordulhatott náluk. Hogy honnan jöhetne majd Kamill erdélyi úti céllal, ez ebből a pár sorból nem deríthető ki. Valószínű, hogy nem a főváros irányából, hiszen akkor nem kerülhette volna el Nagyváradot. Valahol délebben, Szeged, Gyula térségében lakhatott Kamill, ahonnan más úton is megközelíthette Erdélyt. Természetesen csak bízhatunk abban, hogy a képeslap megírását követően rövidesen meggyógyult Halász Etelka, és ágyon kívül tölthette élete további napjait…

De ne pazaroljunk több időt a képeslapra írott szövegre, szánjunk ellenben némi figyelmet a rajta látható bazárépület sarki üzleteire. A földszint sarki részén a cégtábla szerint Zala Ferenc áruháza működött. Ugyanitt – a legtöbb századfordulós képeslap szerint – a Wéber Testvérek áruháza volt. A színház irányában a sarokig még két üzlet nevét örökítették meg a korabeli képeslapok: az Ausländer Bertáét és a másik sarkon a Frankl Rózáét. Volt olyan lap is, amelyen Ausländer cégtáblája helyett már a Wéber Testvérek divatterme szerepel. Terjeszkedhettek tehát Wéberék. Nem csoda, hiszen a korabeli reklámok szerint náluk lehetett kapni a legszebb női felöltőket, kislánykabátokat, kosztümöket. Természetesen, amíg el nem sodorta őket is a történelem vihara…