https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=1947
Szerző:
Település: Nagyvárad
Rovat: Hírek
2020.04.02

Digitális katalógus: Szeretett Nagyváradom

Az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület digitális fotóalbumot állít össze Szeretett Nagyváradom címmel. A tervezett album több száz fotográfiát tartalmaz majd.

Az Euro Foto Art Egyesület elnöke, a projekt koordinátora, Tóth István fotóművész (AFIAP) érdeklődésünkre elmondta: máris rengeteg érdekes és értékes fénykép gyűlt össze, s nyár közepéig még bővül, gazdagszik az anyag. Érkeznek fotók a világ minden szegletéből. Küldtek képeket különféle országokból fényképészek, akik itt jártak Váradon, és a saját szemszögükből mutatják be a várost. Nemzetközi hírű fotóművészek is támogatják a projektet jó néhány európai országból, valamint Amerikából, Ázsiából, Szaúd-Arábiából stb. Természetesen helybéli fotóriporterek, romániai fotográfusok munkáit ugyancsak várják a továbbiakban is. Különféle kategóriák, vagy ha úgy tetszik, fejezetek lesznek, mint például Nagyvárad éjjel; Várad fekete-fehérben. A katalógus anyagát műkritikusok, fotóművészek válogatják majd ki.

Az egyesület vezetősége november végére tervezi a katalógus tárlattal egybekötött bemutatóját. Év végére pedig a nagyváradi várról is szeretnének összeállítani egy albumot.

Érdeklődni, bővebb tájékoztatást kérni a 0741/212–111-es telefonszámon és az eurofotoart@gmail.com e-mail címen lehet.