Jövőbe mutató múltmentés Székelyhídon

A tartalom – a hagyományőrzés továbbadása, a népi értékek felmutatása – ezúttal sem változott, mindössze a lebonyolítás helyszíne tevődött át a munkásklubból a városi múzeum aulájába. A létavértesi Rozsnyai István Muzeális Gyűjtemény munkatársai, akik eddig is több rendezvényen partnerként voltak jelen Székelyhídon, ezúttal sem maradtak távol.

A nyitónapon munkatársaik, Kővári Emese, Jenei Szabina és Jenei Alexandra a mézeskalács-készítés tudományát hozták magukkal. Bebizonyosodott, hogy az értékteremtésre való nevelést nem lehet elég korán kezdeni, hisz aprócska, előkészítő osztályos gyermekek gyürkőztek neki a tésztanyújtásnak, szaggatásnak, majd a sütésnek. A jól bevált ütőfás technikát is kipróbálták (egy fából készült formából a beletömködött tésztát óvatosan ki kell ütögetni). Szebbnél szebb mintájú formákat hoztak magukkal a létavértesi oktatók. Ügyes pedagógiai érzékre vall, hogy a gyakorlati munka közepette történelmi múltunkról, nagyanyáink szokásairól is meséltek a kicsiknek. A fenti sorok valóságtartalmát nehéz lenne utólag dokumentálni (hacsak fotók révén nem), hisz az ízletes, mutatós és illatos mézeskalácsok, amint megsültek, azon nyomban készítőik „áldozatául” is estek.

Második nap Székelyhíd utcáin gyakorta elhangzott a „Hó, hó!”, de ez nem a havas tájnak szóló örömkiáltás volt, hanem a Mikulás fogatát húzó lovakat csitítgatta ekként Buta Attila és segítői. A klímaváltozáshoz alkalmazkodva a fehérszakállú kénytelen volt a szánkóját hintóra váltani. De azért nem keseredett el nagyon, két gyönyörűséges krampuszlány ült mellette a kocsin. A gyermekek pedig örömmel futottak az utcára Mikulást nézni.

Másnap táncparádé jelentette a csúcspontot: a Béres Csilla zenepedagógus vezette helyi Zajgó Néptánccsoport mutatta be rátermettségét. A tanító nénik elkísérték az alkalomra diákjaikat, s azok hamar bekapcsolódtak a pörgésbe. Igazi táncházzá nemesült a tér.

A csigacsinálót már nagyon várták a gyerekek, legtöbbjüknek fogalma sem volt arról, hogy mit is jelent ez valójában. Maga a kifejezés dallamossága „felcsigázta” őket. A csigatészta sodrásához bizony kell ám rutin, a jobbára idősebb asszonyok még őrzik ezt a fajta tudományt. A Székelyhídi Református Egyházközség Nőszövetségének tagjai mellett eljöttek a csigacsinálóba az Érköbölkúti Nőszervezet és a helyi Búzavirág Népdalkör asszonyai is. Az est folyamán készített csigatésztát a helybeli református egyházközségnek adományozták, onnan a nehéz körülmények között élőkhöz juttatták el.

A szombati nap nyújtotta a legváltozatosabb programkínálatot. Karácsonyi képeslapot készítettek, gyöngyöt fűztek, konzervdobozokat, üvegeket fonaldíszítéssel borítottak a gyerekek. Az érmihályfalvi mézeskalács-készítő, Jakó Jolán csodálatos, már-már művészi termékeit mutatta be. A természetközeliség jegyében a kézzel való tengerifejtést gyakorolták, majd a csupasz csutkából épült a góré. A nemezelés során apró ékszerek, kitűzők készültek. Bemutatkozott egy csuhéfonó mester is portékáival, rongyszőnyegkészítést is lehetett gyakorolni. Szabó Ferenc fafaragó immár visszatérő meghívottja a fonónak, főként a fiúkat varázsolta el a véső sercegő hangja, a forgácsröppenés.

Az egyhetes programot ifjúsági szentmise zárta a római katolikus templomban, ennek keretében egy újabb adventi gyertyának fénye lobbant fel, jelezve az igazi világosság közeledtét.