https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=2224
Szerző: Máté Zsófia
Település:
Rovat: Közélet, Gazdaság
2020.05.21

Eggyel kevesebb megyei tanácsos

Videókonferenciával oldották meg ismét a Bihar Megyei Tanács soros ülését ma délelőtt. Költségvetést módosítottak, helyi önkormányzatoknak adtak pénzt, és lemondott a Nemzeti Liberális Párt egyik tanácstagja.

Egyvalaki hiányzott csak a Bihar megyei önkormányzat döntéshozó testületének tegnapi rendes üléséről, amit ismét online tartottak meg; az érdeklődők a tanács közösségi oldalán követhették a történéseket. Az előzetesen meghirdetett napirend néhány helyen módosult, egyes határozati javaslatokat – például buszjáratokra vonatkozókat – visszavontak.

A közel harminc előterjesztés legtöbbjét egyhangúlag elfogadták a tanácstagok, így az idei megyei költségvetés módosítását – egyebek mellett a szükségállapot alatt a munkahelyükön karanténban lévő szociális gondozók számára az államkasszából kiutalt javadalmazás összegeivel –, a megyei fennhatóságú szociális intézményekben gondozottakra fordítható költségeket, illetve a Nagyváradi Repülőtér Rt. idei éves büdzséjét.

Törésvonal mutatkozott azonban a jövedelemadóból visszaosztott 6 százalék továbbosztásáról szóló határozat miatt. Amint Ioan Mang szociáldemokrata párti megyei tanácsi alelnök bejelentette: párttársaival nemet mond a javaslatra, mert az a liberálisok szája íze szerint készült, és ez ellentmond a tavaly megkötött négypárti egyezménynek. Traian Bodea korábbi ALDE-s, azóta onnan kizárt tanácsi alelnök szintén ellenezte az elosztás módját, mert szerinte nem vették figyelembe az egyes önkormányzatok szükségleteit a folyamatban lévő beruházások folytatására, és azt is kifogásolta, hogy a lista összeállításakor nem konzultáltak vele. Ioan Mang még megjegyezte: a Nemzeti Liberális Párt eddig mindig megszegte az egyezségeket, korábban az RMDSZ-t is faképnél hagyta, az elmúlt években folyamatosan sokat bírálta, ezúttal sem lesz másként, még ha most egyet is értenek. Az ülést vezető Pásztor Sándor RMDSZ-es tanácselnök megszólítottként csak annyit közölt, hogy a 27,316 millió lej elosztásra az NLP tett javaslatot, de a határozattervezetet a liberális és RMDSZ-es frakcióvezető együtt nyújtotta be. A szavazáskor ez meg is látszott: 23-an mondtak rá igent, 9-en nemet, és egyvalaki tartózkodott.

A továbbiakban egyöntetűen határozott a testület egyebek mellett a Korrupcióellenes Főigazgatósággal való együttműködésről, a megállapodásról az ítélőtáblával az iratok elektronikus továbbításáról, a révi menedékház felújítását célzó határon átnyúló projekt költségeinek átszámításáról, illetve a 767B jelzésű megyei út részletes költségelszámolásának változtatásáról.

További 2 hónappal meghosszabbították még a reptér ideiglenes igazgatótanácsi tagjainak megbízatását, és jóváhagyták, hogy az Ecolect Group Közösségközi Fejlesztési Egyesület átvehesse a megyétől és továbbadhassa a tendernyerteseknek a megye területén hulladékgyűjtési szolgáltatás elvégzéséhez szükséges állóeszközöket. Némi vita után elvi beleegyezését adta a megyei tanács abba is, hogy a mostani ifjúsági stadion környékén egy telekrészt átadjon Nagyvárad önkormányzatának egy stadion építésére. Ioan Mang megjegyezte, a végleges döntéskor jobb tervre számít, mint a most – nem hivatalosan – emlegetett, mindössze 12 000 nézőt befogadó létesítmény felhúzása.

Az egyebek napirendi pontra térve kért szót Tudor Sebastian Lascu, és közölte, hogy az előző ülésen tett kijelentésének értelmében lemond tanácsosi mandátumáról, mivel Pásztor Sándor ezt azóta sem tette meg. Az NLP-s tisztségviselő amiatt várta volna el a tanácselnök önkéntes távozását, amiért az a kijárási korlátozásokat megszegve elment pecázni, és a rendőrség lefülelte. Pásztor megismételte korábbi kijelentését, miszerint nagyon megbánta, hogy engedett horgászszenvedélye csábításának, a büntetést befizette, de nem mond le. Hozzátette, sajnálja Lascu távozását, úgy véli, a tanácsban jól együtt tudtak dolgozni elsősorban környezetvédelmi téren, és reméli, lesz még alkalmuk a közös munkára. A lemondást írásban kell eljuttatnia Lascunak a megyei jegyzőhöz.