https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=2349
Szerző: Szőke Ferenc
Település: Margitta, Érszöllős, Magyarkéc
Rovat: Agrárvilág
2020.06.18

A falugazdák igyekeznek járvány idején is segíteni

A Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megye magyar gazdáit szolgálja ki. HUSZÁR ANTAL kertészmérnököt, Margitta és környéke falugazdáját kérdeztem arról, hogy miben tudnak a járvány időszakában segíteni és milyen új, a gazdák számára fontos információik vannak.

Margitta és környéke – Bályok, Érszőlős, Érbogyoszló, Vedresábrány, Berettyószéplak, Tóti és Vámosláz község – magyar gazdálkodóit segíti tudnivalókkal, tanácsokkal, útmutatással Huszár Antal kertészmérnök. Elöljáróban elmondta, hogy épp a beszélgetésünk előtti napokban, április közepén végeztek telefonos véleménykutatást a gazdák körében arról, hogy mennyiben hátráltatta a munkálataikat a koronavírus-járvány. A válaszok egyértelműen arról tanúskodtak a Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület vonzáskörébe tartozó mindhárom megyében, hogy nem okozott nagyobb gondokat a szükségállapot.

A földeken dolgozni kell

A mezőgazdasági munkának mennie kell, hiszen ezáltal kerül étel az asztalokra. Az ellátás terén késés igen, de jelentősebb fennakadás nem volt. Bizonyos termékek hiánycikknek számítottak, de azokat másokkal tudták helyettesíteni. Minden szükséges dologhoz hozzájutottak, esetleg a megszokottnál magasabb áron. Ez sem lepte meg különösképpen a gazdákat, mert az adott körülmények között várható volt a drágulás. Az értékesítés valamelyest visszaesett a kijárási korlátozás miatt, főleg a zöldségféléké. Kiesést okoz számukra az is, hogy a külföldi gépalkatrészek most gyakran jókora késéssel érkeznek.

A falugazdák bármikor szívesen segítenek a saját felelősségre tett nyilatkozatok kinyomtatásában, a kijárási lehetőségek legújabb változásainak ismertetésében – közölte Huszár Antal.

Agrártámogatások

Amint arról honlapunkon is olvashattak, a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség április 10-én elkezdte az M14-es intézkedéscsomag keretében igényelt, a 2019-es mezőgazdasági évre járó állatjóléti támogatások folyósítását. Országszerte 146 sertéstenyésztőnek megközelítőleg 139 millió lejt utalnak, illetve 138 baromfitenyésztőnek valamivel több mint 173 millió lejt. Az állatjóléti támogatásokat évi fix összegű kiegészítő kifizetéssel folyósítják, a gazdák ezzel pótolhatják az állatjóléti előírások alkalmazása miatti jövedelemkiesést, illetve az ezzel járó többletköltségeket.

Huszár Antal emlékeztetett arra is, hogy ismét lehet pályázni a területalapú támogatásra a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökségen, a koronavírus-járványra való tekintettel azonban csak online, azaz interneten keresztül lehet benyújtani az igényléseket. A kérvényt az IPA alkalmazás segítségével, illetve az Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszerben (IACS) lehet kitölteni. Személyesen is alá kell majd írni a járvány elmúltával. A mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium április 3-án kiadott 89. számú rendelete szerint megvan a lehetőség arra, hogy a kifizetési ügynökség maga kérje ki a szükséges igazolásokat a polgármesteri hivataloktól. A kérvényezéshez telefonon segítséget kérhetnek a gazdák az ügynökség munkatársaitól, és telefonon lehet bejelenteni a gazdálkodó által megművelt területen történt változásokat is.

Április 3-án egyébként a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium a Román Nemzeti Bankon keresztül 91,7 millió eurót kapott az Európai Bizottságtól az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból, a pénzt a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökségen keresztül a 2019-es mezőgazdasági év költségeinek fedezésére fordítják. Ez az összeg kiegészíti az idén év elejétől március 31-ig átutalt 1,64 milliárd eurót, amelyet a garanciaalapból, illetve a 348 millió eurót, amelyet a vidékfejlesztési alapból utalt át Romániának az Európai Bizottság. Összesen eddig 2 080 720 000 eurót kapott az ország a kifizetési, illetve a vidékfejlesztési ügynökségen keresztül átutalandó összegek fedezésére.

Törlesztési haladék és ösztönzés

A szükségállapot okozta gazdasági visszaesést mérsékelni hivatott egyik kormányintézkedésre is felhívta a figyelmet a falugazdász, hiszen a mezőgazdaságból élőket is érintheti. Egytől kilenc hónapig terjedő időszakra mentesülnek a hiteltörlesztések alól azok a természetes és jogi személyek, akiknek/amelyeknek a jövedelmét közvetlenül vagy közvetve érinti a koronavírus-járvány. A hiteltörlesztés felfüggesztését a szükségállapot végéig kérvényezhetik a bankoktól az ügyfelek. A kéréseket csak akkor lehet majd benyújtani, ha a kormány elfogadja a moratóriumról szóló rendelet alkalmazási szabályait is. A hitelek törlesztése 2020. december 31-ig függeszthető fel. A rendelet szövege nem tartalmaz olyan előírást, miszerint mindenkire vonatkoztatható, hanem meglehetősen homályos kritériumot említ. Így fogalmaz: „azok a személyek, akiket közvetlenül vagy közvetetten érintenek a koronavírus hatásai”.

Egymillió lejjel ösztönözné a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium a fiatalok mezőgazdasági, halgazdálkodási és élelmiszeripari foglalkoztatását. Az erről szóló határozattervezetet a szaktárca honlapján tették közzé. Ez a 2019/325. számú kormányhatározatot módosítaná a 2020-ra szánt finanszírozási keretösszeg terén, a támogatás feltételein és követelményein nem változtat. A támogatási összeg a képzettség függvényében változik: a szakképzetlen munkaerő alkalmazását havi 500, a rövid szakmai képzettségűekét 750, a felsőfokú végzettségű fiatalok foglalkoztatását pedig 1000 lejjel támogatnák. A kedvezményezettek egyaránt lehetnek magánszemélyek, családi és egyéni vállalkozások, illetve mezőgazdasági szövetkezetek vagy cégek.

Gazdálkodók tapasztalatai

Néhány Margitta környéki mezőgazdasági vállalkozó véleményét is megkérdeztük a jelenlegi helyzetről.

Beke László, Érszőlős: – Önkormányzati megbízatásom mellett állattenyésztéssel is foglalkozom, 22 szarvasmarhát tartok. Ellátásukhoz mindenhez hozzájutottam, a tejet is tudom értékesíteni, hiszen a begyűjtő autó naponta megérkezik, és elviszi a tejet a révi feldolgozóüzembe. A járvány kellemetlen és veszélyes, de állattenyésztési tevékenységemet nem zavarta meg. Egyéb téren viszont sok gondot okoz.

Hiri Zoltán, Érszőlős: – Semmi sem úgy megy, mint eddig. Sokat és sok téren kellett alkalmazkodnunk a jelenlegi helyzethez. Megtettük, mert nem volt más választásunk. A mezőgazdasági munka nem várhat a járvány elmúlására vagy csökkenésére. Enni mindig kell, ezért pedig nekünk, gazdáknak dolgoznunk kell minden körülmények között. Sajnos ezt nem mindenki látja be. Előfordult, hogy a traktorost azért büntették meg, mert a nyilatkozatba nem írta be a visszatérésének pontos óráját, vagy útközben megállt, hogy gyógyszert vásároljon. Maga a kijárást korlátozó határozat jó, de sajnos, akik alkalmazzák, sokszor túlkapást követnek el. A munkálatokat ennek ellenére rendben elvégeztük, tettük a dolgunkat. Igaz, a vetőmagokra, gyomirtókra az eddiginél többet kellett várnunk. A gazdálkodás nem állhat meg, mert akkor megáll az élet.

Sághi Sándor, Érszőlős: – Nem szakítottuk félbe a munkát. Nekünk dolgoznunk kell úgy, hogy közben vigyázunk az egészségünkre. Szerencsére idejében megrendeltem mindent, és meg is érkezett. 300 hektáron gazdálkodom, de egy négyzetméter sem maradt parlagon. A gondot az okozza, hogy sajnos a termékek felvásárlási ára csökken az export visszaesése miatt.

Ördögh Sándor, Magyarkéc: – Maga a járvány nem zavarta a tevékenységünket, inkább az eső hiánya és a fagyok okoznak gondot. Minden munkálatot el tudtunk végezni, a többi már az időjáráson múlik. Munkásaink szerencsére nem betegedtek meg, tesszük a dolgukat.