https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=2470
Szerző: Szűcs László
Település: Biharszentjános
Rovat: Hitélet
2020.07.28

A templomból nem késhet el senki sem

CSOMAY ÁRPÁD 2001 óta szolgál a biharszentjánosi református gyülekezetben. A példásan felújított templom mellett, egy padon ülve beszélgettünk.

– Milyen a kapcsolata az egyházközségnek a polgármesteri hivatallal, milyen támogatást kaptak az elmúlt években?

– Nemcsak az elmúlt négy évben, hanem amióta én itt vagyok Szentjánoson, közel húsz esztendeje, hála legyen az Úrnak, mindig nagyon jó viszonyban voltunk a község vezetőivel, a tanáccsal. Mind a négy falut segítik, mikor mire van szükség. Ennek a templomnak a felújítása is éppen a múlt héten fejeződött be. A koronavírus-járványra való tekintettel ezt sajnos nem tudjuk még méltón megünnepelni, hálát adni érte az Úristennek, de hátha majd megengednek egy kis lazítást, ha jobbra fordul a helyzet. Amint látják, a járdát a templom körül kívül-belül, a vaskerítést is körben, mind a polgármesteri hivatal segítségével tudtuk megcsinálni. Ahogy a belső renoválást is, ajtók, ablakok cseréjét. Hálásak vagyunk a polgármester úrnak, a tanácsosoknak. Bátori Géza gyakran mondja, hogy neki mind a négy falu nagyon fontos, s így is cselekszik.

– Mi az, amiben a legközelebb számít a község támogatására?

– A jövőre nézve ígéretet kaptunk arra, hogy végre bekeríthetjük a temetőt. Erre már a Közegészségügyi Igazgatóságtól is figyelmeztettek. Ugyancsak a hivatal közbenjárására visszakaptuk a régi iskola épületét, tataroztuk, bérbe adtuk, jövedelmet hoz az egyházközségnek.

– Miként élte meg a gyülekezet a március óta terjedő járvány hatásait, a rendkívüli állapotot, a megszorító intézkedéseket?

– Nagyon elszomorodtunk, amikor a járvány miatt be kellett zárni a templomokat. A Sátán azt gondolta, most letérdepeltet bennünket, de mi már akkor online hirdettük az igét, ahogy hozzánk hasonlóan a legtöbb egyházközség is megragadta ezt a lehetőséget. Az emberek ebbe nagyon szépen bekapcsolódtak. Mindig látom, hogy hányan követik, kattintanak a közvetítésre, öt Facebook-csoportunk is van. Nekem az az elvem, hogy a templomból nem lehet elkésni. Ha valaki csak az áldásra ér oda, akkor is gazdagabban megy haza, áldást nyer az Úrnál. Abban bíztam, hogy ha a bezártság megszűnik, ugyanúgy jönnek újra a hívek a templomba. Sajnos nem így tapasztalom. Tudja, a járvány lelkileg tönkretette az emberi kapcsolatokat. Hűvösebbé váltak az emberek. Meg ugye ott a kényelmesség is, habár most már jöhetnének, de továbbra is közvetítjük az interneten. Majd megnézik ott. És hiszem, hogy vannak, nem kevesen, akik félnek közösségbe menni. Azt is megértem, hogy zavaró a kötelező távolságtartás, a maszk viselése. Hát hogy is lehet maszkban zsoltárokat énekelni? Bár úgy veszem észre újabban, hogy megint elkezdtek egy kicsit többen jönni vasárnaponként, azzal is próbálkozunk, hogy a kicsiknek külön gyermek-istentiszteletet tartunk a gyülekezeti házban, vasárnap délelőttönként óvónő vagy tanítónő foglalkozik velük, beszélgetnek, énekelnek, kézműveskednek. Annak pedig nagyon örülök, hogy a híveim közül senki sem betegedett meg.

Készült a Borsi Polgármesteri Hivatal megbízásából