https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=2500
Szerző: D. Mészáros Elek
Település: Érkeserű
Rovat: Közélet, Életmód
2020.07.30

Idősödők öröme

Három esztendő óta a községvezetés még fokozottabbá tette a szépkorúakra való odafigyelést. Ennek következtében Érkeserűben egyre népszerűbb rendezvény az idősek találkozója.

Érdeklődésünkre Vincze Ilonát javasolják beszélgetőpartnernek a helybéliek. Ő a kezdetektől lelkes résztvevője a találkozónak. A 72 éves Ilonka néni mosolyogva fogad, könnyen megállapítható, hogy ez a kedvesség nem egyedi alkalomra szól, hanem lényéből fakad. Mint mondja, összecsapta tenyerét, amikor első alkalommal hírét vette az idősekről való efféle gondoskodásnak. Azonnal telefont ragadott, és már újságolta is a hírt a korabelieknek, toborozta a résztvevőket. Férjével, Károllyal azonnal jelentkeztek.

Általában az őszi hónapokban kerül sor a találkozóra, aminek a helyi kultúrház ad otthont. Az eseményen való részvételhez egyetlen kikötés a 65 esztendőn feletti életkor. A rendezvény alkalmából az önkormányzat minden évben névre szóló meghívót küld az időseknek, alkalomhoz illő versidézet kerül a nyomtatványokra. Községi szinten a lakosság 25 százalékát teszi ki a nyugdíjaskorúak száma, ami nem elhanyagolható arány.

A találkozó megnyitóján rendszerint a polgármester köszönti a résztvevőket, amit a helyi kórusok fellépése követ. Az ízletes ebéd és koccintgatás meghozza a jókedvet is, gyakorta dalra is fakadnak a résztvevők.

Manapság a szórakoztató gondoskodáson túl további odafigyelést igényelnek a közösség idősebbjei. A hónapok óta fenyegető vírus megjelenése aggodalomra ad okot a településvezetők körében is. Asszonyvásárán jártunkban Balogh Magdolna nénivel futottunk össze. Kérdésünkre elmondta, hogy több alkalommal is felkeresték az önkormányzat részéről, felajánlották, hogy elvégzik helyette a bevásárlást, a számlák kifizetését, a gyógyszerek kiváltását. Ez utóbbira volt leginkább igény a helybéliek körében, mivel ott nincs gyógyszertár, a kijárási korlátozás miatt pedig nem hagyhatták el a falut. Maga a polgármester is bekopogott hozzá a rendőrőrs vezetőjével, védőmaszkokat és fertőtlenítőszereket osztottak a lakosság körében.

Készült a Kiskereki Polgármesteri Hivatal megbízásából