https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=251
Szerző: Molnár Judit
Település: Nagyvárad
Rovat: Vélemény
2018.05.22

És mi legyen a járdákkal?!

Érdekes, hogy az egész belvárost a gyalogosforgalom oltárán feláldozni szándékozó nagyváradi városgazda épp azokkal a helyekkel nem törődik, amelyeknek még az elnevezése is a gyalogjárást hirdeti: a járdákkal. Mentségére legyen mondva, már az elődeinek az idejében romlani kezdett a járdák állapota, illetve a jelenség tulajdonképpen nem is igazi varadikum: más városokban is hasonlóan bukdácsolásra ítéltek a sétálni vágyók.

Nem tudom, van-e valamilyen „tudományos magyarázata” a feltevésemnek, de szerintem akkor indult be ez az országos járdaromlás, amikor a néhai elvtársak olyan nagyurakká lettek, hogy két lépést is a szolgálati masináikon tettek meg. Márpedig akiknek a kezében a közügyek intézésének szálai futnak össze, azok olyan semmiségekre, mint a gyalogos pályája, nem érnek rá figyelni, s ha mégis, az itt-ott ötletszerűen megejtett toldás-foldás többet ártott, mint használt.

Régóta bosszant ez az egész, mivel nem szeretem a lesunyt fejű, behúzott vállú, titkosnak mutatkozó lopakodást, az örökös földre pillogást, nekem úgy jobb, ha a „világnézetem” szemmagasságban kezdődik. A járdák siralmas, gidres-gödrös állapota viszont rákényszerít, hogy folyton a lábam alá nézzek, mert ha nem, akkor napi programommá válna a baleseti sebészeten a jelenléti ív aláírása. S ha még csak rólam lenne szó, kár volna foglalkozni az egésszel, de ha már városprojektté lépett elő a turizmus felfejlesztése, akkor mindenekelőtt a város, különösen a belváros makulátlanná tételével kellene kezdeni. Jó, tudom, az épületeket nem lehet egyetlen pillanat alatt átpofozni, a járdákat viszont aránylag gyorsan rendbe lehetne tenni. Igaz, hogy az épületektől eltérően ez esetben nemcsak a régebb készültekkel van baj, hanem a legújabbakkal is: alig fejezték be a Fő utca átkövezését vagy a híd Ady utca felé eső részének „javítását”, nemsokára itt-ott máris megcsorbult, életveszélyessé lett a töredezett kövezet. A csúszósságról nem is beszélek. Úgy emlegetjük az ismerőseimmel ezeket a hanyag munka, nemtörődömség, a felelős átvétel elmulasztásáról árulkodó hibákat, mint az esélyegyenlőség példáit, a gondoskodást, hogy aki netán még nem törte kezét-lábát, nehogy véletlenül hátrányos helyzetben érezze magát.

Egyik nap végigmentem a volt Nagysándor utcán: a lerobbant, mocskos, üres üzletek és a szörnyű állapotban lévő járda láttán a sírás környékezett. És sorolhatnám a többi belvárosi utcát, ahová megatervekkel akarják bevonzani a látogatókat, de arra nem gondolnak, hogy ezek a város szívét alkotják, nem eldugott kis sikátorok, ahová úgysem téved be a legkíváncsibb turista sem.

Ha nem volna a szeretett szülővárosom, bizony mondom, ezt a rengeteg hepehupát avatnám nem hivatalos logójává, mert akiken múlik, azok csak a minél csiricsárébb, rikítóbb, ízléstelenebb nagyzolásra gondolnak, elfelejtve az itt lakókat, akik az adólejeikből legalább azt kaphatnák meg, hogy nyugodtan és örömmel sétálhassanak végig minél előbb Várad utcáinak a járdáin.