https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=2572
Szerző:
Település: Bihardiószeg
Rovat: Közélet
2020.08.05

Támogatják a helyi vállalkozások fejlesztését

A Diószegi Polgármesteri Hivatal olyan uniós pályázatban is részt vállalt, amelyen keresztül támogatáshoz jutatott egy helyi vállalkozást.

Meleg Sándor diószegi vállalkozó, az Echipamente Textile elnevezésű cég tulajdonosa tavaly nyert meg egy európai uniós pályázatot. Mint elmondta, nagyon jó kapcsolata van a diószegi önkormányzattal, s a pályázat is a hivatalon keresztül valósult meg. Összesen 25 ezer euró volt a nyertes terv értéke, melynek segítségével fejleszthette a vállalkozását, amely elsősorban munkaruhák, kötők készítésével foglalkozik, de igény esetén ruhák javítását, rendbetételét is elvégzik.

Meleg Sándor szerint figyelembe veszik a vásárlók kéréseit, vonatkozzon az a munkaruha színére, anyagára, vastagságára stb. Az anyagok minősége jó, Nagykárolyból hozatják. Ha szükséges, nagyobb megrendelésnek is eleget tudnak tenni, ugyanis növekvő bevételek mellett állni tudják a kiadásokat. Tavasszal, ősszel megnő a kereslet a munkaruhák iránt. Az ügyfeleik elégedettek, ugyanis visszajárnak. A cégtulajdonos rámutatott, az volna az ideális, ha a munkaadók nagyobb figyelmet fordítanának alkalmazottaikra, és munkaruhát biztosítanának számukra.

Meleg Sándor elmondta, hogy a ruhakészítéshez használt anyagokat, valamint korszerű, speciális gépeket is tudott vásárolni, mint például digitális és négyszálas varrógépeket, gomblyukkötőt, vasalógépet. A korszerű berendezéseknek köszönhetően nőtt a termelékenység és a hatékonyság. A továbbiakban is szeretnének fejlődni, előrelépni, ezért új székhelyben is gondolkodnak, hogy még többen megismerjék termékeiket.

Ez a sikeres vállalkozás is jó példája az önkormányzat és a helyi üzletemberek együttműködésének, ugyanis a pályázati partnerség a helyi közösség érdekeit és javát szolgálja.

Készült a Bihardiószegi Polgármesteri Hivatal megbízásából