https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=2678
Szerző: Máté Zsófia
Település: Micske
Rovat: Faluról falura
2020.08.14

Gyerekek öröme

Július végére készült el Vámoslázon, a község központjában és a hozzá tartozó Micskén a játszótér. A hivatalos átadás még nem történt meg, de a gyerekek már birtokba vették.

Helyi költségvetésből sikerült egyszerre két játszóteret kialakítani Vámosláz önkormányzatának. A községközpont mellett Micskén is elkészült a létesítmény. Nyugalmas környezetben, a patak partján, susogó lombú fák árnyékában állították fel a hintát, libikókát, forgót, csúszdát. Előbb a terepet rendezték, közös munkával.

Július utolsó péntekjére hirdették meg Micskén az új játszótér építését, a kalákára nagyon sokan jöttek el, fiatalok is, családosok is – mesélte Diós Emőke polgármesterjelölt, a Micskei Ifjúsági Szervezet (MIFI) alelnöke, aki maga is kivette a részét a munkából. A fiúk, férfiak szétszórták a homokot, rendezték a területet, s már játszhatnak is a kicsik a puha homokban. Diós Dóra a harmadik évét betöltött, komoly ifjú hölgy, kérdésünkre kertelés nélkül kijelentette, az ő kedvence a csúszda. Be is mutatta, milyen szívesen és ügyesen csúszik le rajta édesanyja óvó tekintetétől kísérve. Diós Emőke is legalább annyira örül a biztonságos játszótérnek, mint a kislánya. Szívesen járnak ide, találkozhatnak a többi gyerekkel, s a szülők is szusszanhatnak egyet, míg a kicsik játszanak.

A család többi tagjának is lesz majd itt módja a kikapcsolódásra – meséli. A játszóteret bekeríti az önkormányzat, a terület egy részét füvesítik, parkosítják, padokat is kihelyeznek, és tűzrakó helyet is kialakítanak. Lehet majd szalonnát sütni, az idősebbek is megpihenhetnek az árnyékban. Készül egy lábteniszpálya is, azt télire felöntik vízzel, és majd, ha fagy, korcsolyázni lehet rajta.

Készült a Vámoslázi Polgármesteri Hivatal megbízásából