https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=2740
Szerző: D. Mészáros Elek
Település: Monospetri
Rovat: Faluról falura
2020.08.20

Közösségi igényből született helyi piac

Monospetriben piac épült. Ez a helyi termelőknek, illetve a vásárlóknak egyaránt segítséget nyújt. Mindig friss zöldség kerül a kosarakba, és ami még fontosabb, megbízható termelőktől.

A piacok már az ókorban is jelentős szerepet töltöttek be, nemcsak kereskedelmi szempontból volt fontos a létük, hanem egyfajta közösségi térként is szolgáltak. Mindig a városok központi helyén, főutcáján létesültek, ugyanakkor számtalan esetben az illető település fejlődését is meghatározták.

Jó néhány település nevében is utal a régmúltban betöltött vásárjellegére, elég megemlítenünk Kézdivásárhelyt vagy a moldvai Jászvásárt, de több európai nagyvárosra is érvényes mindez.

Monospetriben is felvetődött egy helyi piac építésének a szükségessége. Barcui Barna polgármester, szem előtt tartva a lakosság igényét, 2016-ban látott neki a piacépítésnek. Két év alatt készült el a higiéniai, egészségügyi és kereskedelmi igényeknek megfelelően kialakított piactér, a kivitelezéshez szükséges 150 ezer lejt az önkormányzat saját büdzséjéből állta.

Mindenki a maga lovát dicséri szokták mondani, ezért megkérdeztünk egy helyi kistermelőt is, hogy ő miként vélekedik az új létesítményről. Kuti Levente István éveken át dolgozott gyári munkásként, majd kőművesként kereste meg a mindennapira valót. Hét éve nagyot gondolt, feleségével és szülei segítségével zöldségtermesztésbe fogott. Először egy maga eszkábálta fóliasátorban mosolyogtak rá a piruló paradicsomok, azóta már három, az elsőnél jóval nagyobb beltérben termeszti a primőröket. A paradicsom mellett uborkát, többféle paprikapalántát nevelnek. A korai ültetésű uborka levelei már sárgulnak-barnulnak, letermették magukat, de kissé arrább a futtató zsinórra már kapaszkodnak az „utódok”. Így biztosítani tudják, hogy késő őszig legyen friss áru. A fejlesztésekbe azért mertek belevágni, mert elkészült a helyi piac. Nagy előny ez számukra, mert itt mindenki ismeri Kutiékat, tudják, hogy nem zsákbamacskát vásárolnak tőlük, hanem megbízható helyről, természetes módon termesztett zöldséget. A fóliasátor mellett kinti földön további egy hektár zöldségesük van. Sárgarépa, petrezselyem, hagyma, paradicsom, padlizsán, burgonya került idén az ágyásokba. A savanyításra szánt téli káposztapalánták is szép terméssel kecsegtetnek. Mindent, amit elértek, saját kétkezi munkájuknak köszönhető, nem is próbálkoztak pályázati úton fejleszteni.

A fiatal termelő, ahogyan ő mondja, szeret szabad lenni, a pályázat már jelent némi kötöttséget. Szőlőse is van a családnak, az asztali fogyasztásra szántat piacon értékesítik, a bort pedig már palackozva kínálják eladásra. Több régi vásárlójuk is van, akiknek rendelés alapján hazaszállítják a biominőségű zöldségeket. A piac létesítése egyfajta plusz létbiztonságot jelent számukra, alig kell néhány száz métert megtenniük, és újra teltebb lesz a bugyelláris.

Készült a Vedresábrányi Polgármesteri Hivatal megbízásából