Ki kellett mozdítani a kátyúból a község szekerét

– Elmondhatjuk azt, hogy egy meglehetősen tapasztalt önkormányzati vezetővel beszélgetek, úgyhogy kérem is, hogy foglalja össze: az elmúlt két évtizedben mikkel foglalkozott, illetve mennyire jelent speciális feladatot egy olyan települést vezetni, ami sok faluból áll, sok nemzetiség él itt, tíznél több felekezet, tehát meglehetősen vegyes a kép, hogy lehet így úgymond egységes eredményeket elérni?

– Kétezerben kezdtem politikai pályafutásomat, kétezer óta élem a politikai életemet, húsz esztendeje úgy gondoltam, hogy valamit kell tenni a községért. Ennek érdekében elindultam polgármesternek, hogy kimozdítsuk abból a kátyúból a község szekerét, amiben addig benne volt.

– Mit jelentett ez a kátyú?

– Ez a kátyú azt jelentette, hogy nálunk se kultúrház, se iskolák, se közvilágítás, se utak, se vízhálózat, szinte semmi nem volt megoldva községi szinten. A felsoroltakat húsz év alatt sikerült megoldani, rendezett iskolák, új iskola Monospetriben például, minden utca aszfaltozott lett, a vízhálózat ki lett építve községi szinten, ravatalozóházak, kápolnák lettek építve minden faluban. Az óvodák rendbe lettek téve, kultúrházak is, Petriben egy új kultúrközpontot építettünk, szóval minden téren cselekedtünk, javítgattunk, építettünk, haladtunk előre.

– A több nemzetiség, több felekezet milyen kihívásokat jelent?

– Valóban, tizenegy felekezet található községünkben, mindegyik képviselőivel, vezetőivel jó a viszonyunk, soha egyikkel sem kivételezünk, hogy ők most reformátusok, katolikusok, mindenkit egyformán támogatunk, legyen az bármilyen vallású, bármilyen felekezetű, és a nemzetiségekkel sem teszünk kivételt, hogy román, magyar vagy cigány, mert vannak szép számban. Jó a kapcsolatunk a Német Fórummal is. Számottevő a romák jelenléte, kiváltképpen Petriben, a legtöbbjüket sikeresen integráltuk, ami nagy öröm számunkra, mert mi is megteszünk mindent értük, az érdekükben, közvilágítást, vízhálózatot, még dolgozunk azon, hogy kibővítsük hozzájuk az utolsó házig. Meg kell jegyezzem azt is, hogy nem győzzük úgy tartani a lépést velük, ahogy építkeznek. Az utca véget ért X pontnál, jövőre biztos, hogy meg kell toldani harminc méterrel vagy ötven méterrel. Ez úgy működik az úthálózatnál is, leaszfaltozunk a roma telepeken, a cigánysorokon minden utcát, az elektromos hálózatot is mindig kell bővíteni, a vízhálózatot is, mert ők szaporodnak. Hál’istennek.

– Előszedte az elmúlt évek fejlesztéseinek a dokumentációit, úgy látom a kezében lévő sok papír alpján, elég sok minden történt. Mi az, ami az eredmények tekintetében a legfontosabb vagy a legérdekesebb ebből a mandátumból?

– Amire a legbüszkébb vagyok, az, hogy sikerült akkreditálni és működtetni az öregek otthonát Monospetriben. Az egy nagyon nehéz dió volt, nagyon nehezen sikerült az akkreditálás. Nem titok, majdnem egy év munkája van benne. Mivel saját konyhával rendelkezik az öregek otthona, ezért a konyharészét nagyon nehezen tudtuk akkreditálni, de sikerült, startból ötéves akkreditációt kaptunk, ami nagyon ritka, mert általában egy évre megadják és akkor hosszabbítod. De nekünk startból sikerült öt évre ezt az akkreditációt megkapni, és ennek nagyon örülök, hogy ezt sikerült beindítani. Ezzel 22 munkahelyet teremtettünk itt, a községben, és úgy gondolom, elég jó fizetéseket is adunk. Ami falusi viszonylatban jó dolog, hogy a saját falunkbelieket alkalmazzuk.

– Amúgy a munkanélküliség ezekben a falvakban mennyire jellemző?

– Nem nagy a munkanélküliségi ráta, aki szeretne dolgozni, az talál munkát.

– Ebből a szempontból Margitta közelsége előnyös?

– Természetesen, Petri széle alig két kilométerre van Margittától, ha a községnek a közepét nézem, az is csak nyolc kilométerre, míg a község másik vége Székelyhídhoz van közel. Ez azt jelenti, hogy földrajzilag nagyon jó fekvésű a község, hiszen egy város és egy megyei jogú város közt van elhelyezkedve. A munkahelyekre visszatérve, én azt vallom – és erről beszélgettem is az emberekkel, – hogy aki akar dolgozni, az meg is találja a pénzkereseti lehetőséget. Régen is voltak munkanélküliek, lesznek is, természetesen vannak jelenleg is, de nem azért, mert nem talál munkát, hanem azért, mert nem akar dolgozni. Mert sokan bizony azt mondják, hogy én a minimálbérért nem kelek fel reggel, hogy bemenjek dolgozni. Ilyen elégedetlen emberek voltak is, lesznek is, ezen mi változtatni nem tudunk, bármennyi munkahely is lesz, akkor is akadnak majd munkanélküliek..

– Lássuk akkor, mit érdemes kiemelni ebből a mandátumból?

– Például ebben a mandátumban sikerült megnyerni egy pályázatot, ami az afterschool építésére vonatkozik, továbbá több mint 5,2 kilométer úthálózat aszfaltozása, olyan szakaszoké, amelyek kimaradtak az előző projektből. Ez egy közös projekt Kiskereki, Érbogyoszló és Vedresábrány község között, ami majd össze fogja kötni Albist Apátkeresztúrral. Ez azért jelent majd nagy előnyt itt az Érmelléken, mert aki el akar jutni Apátkeresztúrról, teszem fel, Albisra vagy Mihályfalvára, nem kell körbemenjen Margittának vagy Székelyhídnak, hanem egyenesen át tud majd menni ezen a községi úton, és megtakarít vele bizonyos kilométereket. Nagyon fontos, hogy az utóbbi években a megye ezen részén látványosan nőtt az ilyen utak száma, közelebb hozza a településeket, egyúttal tehermentesítik a főutakat.

– Úgy tudom, a közvilágítás színvonala is javult.

– Eddigi öt mandátumom során immár másodjára újítottam fel a közvilágítást a községben. Ezúttal sikerült tavalyelőtt új, LED-es lámpákra lecserélni a régieket. Azok is takarékos lámpák voltak már, de ezek még korszerűbbek, szinte olyan a közvilágítás, mint a városban, úgy lehet látni éjjel, mint nappal is.

– És a villanyszámlán is érződik?

– A villanyszámlán is természetesen megérződik, tulajdonképpen ezt a saját költségvetésből csináltuk, oly módon, hogy a takarékosságból, az energiatakarékosságból fizessük ki a részletet a beruházásra.

– Mennyire érezték azt az elmúlt négy évben, hogy a Bihar Megyei Tanácsban erős volt az RMDSZ hangja, illetve RMDSZ-es volt a megyei elnök? Önnek bőven van tapasztalata, hiszen öt mandátuma alatt legalább ennyi megyei elnökkel lehetett kapcsolata.

– Igen, természetesen érezhetőek a különbségek, a megyétől kapott forrásokból több mint három kilométeren a megyei utat sikerült leaszfaltozni, azon kívül egy hidat újítottunk fel, ez mind az RMDSZ-nek és a megyei tanácsnak köszönhető. A liberális tanácselnökök idejében nem aszfaltoztunk, éppen annyi pénzt kaptunk, hogy túléljük. Ma egészen más a légkör is a megyei tanácsnál, meghallgatnak, bármilyen kéréssel is fordulunk hozzájuk. Nekem például el van téve az az újság, amely hírül adta, hogy a kivitelező elnyerte a Vedresábrány és Szentlázár közti út aszfaltozását 2008-ban, amikor a megye élén a váltás történt. Csak a munkálatok elkezdéséről szóló papírt kellett volna még aláírni (ordin de începere a lucrărilor), de Kiss Sándor helyébe jött Țîrle, és egyszerűen nem írta alá a papírt. Majd egészen 2011 vége felé sikerült megkezdeni.

– Tiszta rosszindulatból csinálta ezt?

– Hát, hogy most rosszindulatból, vagy más okból, én nem tudom megmondani, de akkor több magyar településtől elvette a lehetőséget az aszfaltozásra, az utak felújítására. Nemcsak itt minálunk, hanem Észak-Biharban mindenfele. Nekünk mindig ott kell lenni a döntéshozatalnál, ha nem akarunk megint úgy járni, mint 2008-ban.

– A fentiek fényében azt lehet mondani, hogy most már infrastrukturális szempontból jól áll a község. Milyen tervei lehetnek a következő mandátumra?

– Tennivaló mindig akad. Egy újabb projektünkkel indult el a közigazgatási folyamat, a közbeszerzés, Monospetriben a régi iskolát átalakítjuk iskolai étkezdének. Az a célunk, hogy az iskolába járó gyermekek kapjanak meleg ételt, ne csak ezt a kiflit meg a tejet. A megkezdett projekteket is be kell fejezni, az úthálózatot, az after schoolt, a csatornarendszer kiépítését Monospetriben, amire négy éve már, 2016. június 6-án aláírtuk a kivitelezési szerződést. Csak az építkezési engedélyt nem sikerült megszereznünk, azt a megyei főépítész kell kiadja, de nem adják ki addig, míg az utolsó négyzetméterig nincs minden érintett terület kataszterezve. Mivel ez két közigazgatási területen nyúlik át, mi nem építünk ülepítőt, hiszen 1600 méterre van a margittai ülepítő tőlünk, ezért át lesz szivattyúzva oda a szennyvíz, ahol a cső elhalad, minden területet rendezni kell kataszteri szempontból. Ha most azt mondom, hogy több mint száz gazdával volt ügyünk, dolgunk, akikkel a formaságokat meg kellett ejteni... Meg kellett tartsák a sok hagyatékolást. Mindez nagyon sok időt vett el, négy évet. Most már reméljük, eljutunk addig a fázisig, hogy legkésőbb októberben megkezdődjön a csatornázás átadása, amit két év alatt le is tudnunk zárni. Annál jobb, minél hamarabb.

– Beszéljünk az infrastrutúra, a fejlesztések után kicsit a kulturális életről, mit emelne ki ezen a téren?

– Mindenképpen meg kell említenem az adventi kórustalálkozót, minden év decemberében. Az egy nagyon lélekmelegítő érzés, mikor látod, hogy kétszáz ember vagy háromszáz ember bent van a kultúrházban, 10-12 kórussal, és ott a szép egyházi énekeket, adventi énekeket adják elő. Beindult a néptánc is nálunk, a Bábota Néptáncegyüttes, amelyiknek, ugye, a keresztapja vagyok. Én neveztem el őket Bábotának, ez egy kis patakocska, régen benne áztatták a kendert a településen, ami a község címerében is szerepel. Kendertermesztéssel sokan foglalkoztak régen, fel is dolgozták helyben. A Bábota név frappáns is, könnyen kimondható, azért lett ez az együttes neve.

– Egyáltalán, foglalkozik még valaki kenderrel?

– Most már nem. Utoljára 15 évvel ezelőtt nekem volt, akkor még át lehetett adni, Nagykárolyba vittük, aztán már csak Börvelybe, a károlyi már nem vette át. Szóval nekem volt az utolsó öt hektár kenderem.

– Nem éri meg?

– A gyárak megszűntek, nincs, aki átvegye.

– Pedig hát textíliákat most is készítenek, hordunk ruhákat.

– Igen, de a nyersanyagot behozzuk külföldről, valahonnan. Sajnos a kendertermesztés erre már a múlté.

Készült a Vedresábrányi Polgármesteri Hivatal megbízásából