https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=2757
Szerző:
Település: Hegyközcsatár, Hegyköztóttelek
Rovat: Hitélet
2020.08.21

Támogatásokkal megszépülő plébániatemplomok

Iványi Ilona, a hegyköztótteleki római katolikus egyházközség egyháztanácsának elnöke arról számolt be, hogy az RMDSZ-es vezetésű megyei tanács, illetve a Bonisz Sándor polgármester által irányított helyi önkormányzat több alkalommal is támogatta a plébániaépület renoválását, valamint a kultúrotthon és az udvar rendbetételében is segítséget nyújtott.

Ennek köszönhetően bevezették a központi fűtést (kazán, puffertartály, fűtőtestek) a plébánia épületébe, az említett két hatóság által nyújtott finanszírozás nélkül önerőből ezt nem is tudták volna megvalósítani, ugyanis sokba került. A tótteleki művelődési ház amúgy az egyházközséghez tartozik, de kiadták bérbe az önkormányzatnak – jegyezte meg.

A hegyközcsatári plébániatemplomnál kicserélték az ablakot, ebben is nagy szerepet vállalt a megyei és a helyi önkormányzat, mivel ez is pályázati úton lett megvalósítva.

Bodor Zoltán tótteleki és csatári plébános arról számolt be, hogy Hegyköztótteleken 170 a katolikus hívek száma. Jó kis közösséget alkotnak, templomba járók. Van közösségi élet, különféle programokat szerveznek. A szentmiséken kívül olyan összejövetelek zajlanak, mint például a farsangolás, az anyák napja megünneplése, a jótékonysági fesztivál, a szilveszter, a bor- és pálinkakóstoló. 2017-ben a Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita vezette zarándokokat is vendégül látták. Együtt, közösségben tartják meg a családi évfordulókat, név- és születésnapokat. A tótteleki templom 1834-ben épült barokk stílusban, a belső felújítása 2015-ben fejeződött be, a külső pedig két évvel ezelőtt.

A csatári templom 1807-1809 között épült késő barokk stílusban. Báró Bémer László püspök építtette újra, a rendszerváltás előtt 1976-1978 között renoválták. A falán 1848-as emléktábla áll. Műemléknek nyilvánították, ami sajnos megnehezíti a felújítási procedúrát. Ezzel együtt az ablakai tavaly ki lettek cserélve, és remélhetőleg folytatódhatnak a munkálatok. A templom előtt feszület, tőle jobbra, a régi feszület talapzatán Szűz Mária szobra látható. A csatári hívek egy kiöregedő közösséget alkotnak, ők kevésbé aktívak, mint a tóttelekiek. Hegyközcsatárhoz tartozik egyébként egyházi szempontból Hegyközújlak és Hegyközpályi is – tudtuk még meg.

Készült a Hegyközcsatári Polgármesteri Hivatal megbízásából