https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=2760
Szerző:
Település: Hegyközcsatár, Hegyköztóttelek, Siter
Rovat: Közélet
2020.08.22

Elsőként adtak védőfelszereléseket az orvosi rendelőnek

Dr. Mihai Bahrim siteri háziorvos 2014 óta tevékenykedik a faluban. Mintegy 800-900 személy tartozik hozzá három településről, Siterből, Tóttelekről és Sitervölgyből.

A háziorvos elmondta, hogy a koronavírus-járvány elején egészségügyi segélycsomagot kaptak  Bónisz Sándor polgármester közvetítésével. Maszkokat, kesztyűket, fertőtlenítőszereket juttattak el hozzájuk, hogy segítsék a háziorvosi rendelőt és a betegeket.

Dr. Mihai Bahrim külön kiemelte, hogy a  nehéz járványügyi helyzetben elsőként és a legjobbkor érkezett az önkormányzat segítsége. Ugyanis ekkor még az állami szakhivataloktól semmilyen védőfelszerelést sem kaptak.

A háziorvos hangsúlyozta a  helyi polgármesteri hivatallal való kitűnő együttműködést, jó kapcsolatot, tőlük bérlik szimbolikus áron az épületet, amelyben rendelő és gyógyszertár is működik, s amikor csak szükséges, lekaszálják az ingatlan körüli füvet.

Készült a Hegyközcsatári Polgármesteri Hivatal megbízásából