https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=2823
Szerző: Szőke Ferenc
Település: Margitta
Rovat: Közélet
2020.08.26

Új étkezdével bővült a magyar óvoda

A Kálvin utcai épület húsz éve kezdett el magyar óvodaként működni. Megfelelt a célnak, de nem dicsekedhetett remek kivitelezéssel és komforttal. A legfőbb célnak viszont eleget tett: magyarul tanultak benne a gyerekek.

Tizenhat éve esett át nagyobb felújításon a tanintézet, szülői kérésre napközivé alakult, de önálló étkezdéje ezután sem lett. Tíz év elteltével, 2014-ben a magyar iskolához került, ezáltal megvalósult Margittán az önálló magyar oktatás óvodától érettségiig. Az óvoda azonban nem kapta meg a hivatalos működési engedélyt az étkezde hiánya miatt. Ezért a Horváth János Elméleti Líceum vezetősége az önkormányzatot kérte ennek megépítésére. Megértésre találtak, Pocsaly Zoltán és a magyar tanácsosok szívügyüknek tekintették a kérést, pályázati lehetőség is adódott.

A projekt költségvetése 401 648 lej, ebből az önkormányzat hozzájárulása 23%. Az étkezde elkészült, hamarosan érkeznek a berendezések. Ebben az évben már birtokba vehetik a gyerekek.

Ottjártamkor egy kíváncsiskodó szülő, Gázmár Dóra is megjelent gyermekeivel az óvoda udvarán. Megelégedéssel szemlélték az új épületszárnyat. Megkérdeztem, mit jelent számukra a magyar óvoda és az új beruházás.

„Örülök, hogy gyermekeim magyar óvodába járhatnak. Sokat számít, hogy milyen közegben, milyen körülmények között töltik a nap nagyobb részét, mivel napköziről van szó. Az új étkezde hozzájárul a napi rutin helyes kialakításához, a tanulás, a játék, az étkezési és pihenési idők szétválasztásához, valamint a helyes étkezési kultúra elsajátításához. A felújított külső játszótér már csak ráadás. Köszönet a szülők nevében mindenkinek, akik segítettek a beruházás megvalósításában. Legyen érte a fizetség az őszinte gyermekkacaj!”

Készült a Margittai Polgármesteri Hivatal megbízásából