https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=2826
Szerző:
Település: Érkörtvélyes
Rovat: Faluról falura
2020.08.27

Biztonságosabb hely lett Körtvélyes

Amióta felszerelték az új közvilágítási rendszert, sokkal nagyobb a biztonságérzete a körtvélyesieknek – mondta érdeklődésünkre ILLÉS ERZSÉBET.

A településen nemrég új, LED típusú világítótesteket szereltek fel az oszlopokra, melyeknek teljesítménye és fényszórása nagyobb, míg a fogyasztása kevesebb, és a jótállási ideje is többszöröse a hagyományos izzókénak. Érkörtvélyes területének mintegy 80 százalékán már felszerelték az új lámpatesteket, és ezek hatékonyságáról meg is győződhetett a lakosság.

„Az utcákon sokkal világosabb van, ezért az iskolába, munkába igyekvő emberek télidőben hajnalban vagy késő este is kényelmesen közlekedhetnek. Ez nagyon sokat számít, mert jól lehet látni a járdán és az utakon is, ami pedig azért fontos, mert nemcsak mi, gyalogosok láthatjuk egymást, hanem az autósok is idejében észreveszik az út szélén haladókat. Sokkal biztonságosabb lett az élet, már nem félünk éjszaka sem az utcán járni” – mondta Illés Erzsébet. Hozzátette, tudomása szerint a község vezetőségének további tervei között szerepel a hálózat bővítése.

Készült az Érkörtvélyesi Polgármesteri Hivatal megbízásából