https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=2857
Szerző:
Település: Bihar
Rovat: Életmód, Faluról falura
2020.08.29

Minden generációra gondolnak a bihari falunapok szervezői

Több évtizedes hagyománya van a sikeres falunapi rendezvényeknek Biharon. SZILÁGYI ZOLTÁN polgármesteri tanácsadó sajnos csak múlt időben beszélhetett a részletekről, az idei ünnepséget ugyanis a világjárvány miatt nem tarthatták meg.

Húsz évvel ezelőtt, Nagy Gizella polgármestersége óta, kizárólag a helyi önkormányzat feladata Biharon a falunapok megszervezése. A helyi tanács minden évben elkülöníti az ehhez szükséges összeget. Ebben az évben sajnos elmaradt a környéken méltán híres rendezvénysorozat, hiszen a koronavírus-járvány miatt nem kockáztatták a lakosság egészségét – meséli érdeklődésünkre Szilágyi Zoltán polgármesteri tanácsadó, főszervező.

A háromnapos rendezvénynek már szép hagyománya van, általában júliusra időzítik, és mindig olyan vendégeket igyekeznek meghívni, hogy minden korosztály megtalálja az őt érdeklő szórakozási lehetőséget. A hagyományos helyszín a Földvár, a terepet az önkormányzat készíti elő úgy, hogy mind az árusokat, mind a közönséget, mind pedig a fellépőket kedvező körülmények fogadják. A péntek délutáni hivatalos megnyitóra rendszerint meghívják a környező települések elöljáróit, akik el is jönnek. Utána a helybeli gyerekek, fiatalok az Ely Szalon ruhakreációit mutatják be, illetve tánccsoportok lépnek fel.

Szombaton a meghívott sztárvendégek koncerteznek, ilyenkor nem ritkán 5000 fős közönség is összegyűl. Vasárnap pedig a kistérségi focitornát rendezik meg, ezen részt vesznek a helyiek mellett a Szalárdról, Hegyközcsatárból, Hegyközpályiból, Biharfélegyházáról, Bihardiószegről érkező csapatok. Sorsolással dől el, hogy ki kivel mérkőzik meg, s a megmérettetés néhány éve az öregfiúk bajnokságával ér véget. Szilágyi Zoltán szívből reméli, hogy jövőre semmi sem akadályozza meg a falunapok lebonyolítását.

Készült Bihar Község Polgármesteri Hivatala megbízásából