https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=288
Szerző: D. Mészáros Elek
Település: Jankafalva
Rovat: Közélet, Hitélet, História
2018.06.04

Háborús emlékműre szállt a turulmadár Jankafalván

A már 2010-ben részben megépült emlékművet avatták fel vasárnap, június 3-án Jankafalván. A világháborúk áldozatainak emlékhelyét turulmadárral egészítették ki.

Csűry István királyhágómelléki református püspök hirdette az igei üzenetet a szoboravatót megelőző istentiszteleten Pál apostol rómabeliekhez írt levele alapján. Ez a szeretet fontosságát hangsúlyozza mint a legnagyobb tartozást egymás iránt. Ez az üzenet hatja át a világháború áldozataira emlékezőket, de e szerint kell cselekedni szűkebb családi körben, valamint nemzettársaink, sőt a világ felé is hintve a szeretetet – mondta a püspök.

Jakó Sándor helyi lelkipásztor az emlékhely létrejöttének kálváriáját ismertetve elmondta, hogy Gellért Gyula egykori érmelléki esperes gyűjtötte össze az áldozatok névsorát. Márványtáblára vésette a neveket, a táblát a templomban helyezték el. A „nagy háborúban” 13-an, a második világégésben 12 helybéli katona, valamint 5 civil vesztette életét. 2010-ben sikerült emlékművet emelniük, de pénz híján turulmadár már nem került a tetejére. Tavaly sikeres pályázat révén egymillió forinthoz jutottak, ebből a székelyhídi emlékmű turulmadara mintájára készült el a jankafalvi is – sorolta a történéseket a tiszteletes.

Többnyire csak a már megholtakra tekintünk úgy, mint hősökre, amikor hálánkat egy-egy koszorúval tudjuk kifejezni. Fiataljaink gyakran a média gyártotta sztárokat tekintik hősöknek, követendő példáknak. Holott a mindennapokban velünk élő nagyszülőket kellene jobban megbecsülnünk. Az édesanyák is hősök, akik megszültek, felneveltek, hajnalban munkába mennek, hogy mi ne szűkölködjünk – mutatott követendő példákat felszólalásában Szabó Ödön parlamenti képviselő. Mados Attila, Bihardiószeg polgármestere elismerően szólt a helyi közösségről, amely Jakó tiszteletessel összefogva látványos eredményeket ért el.

Az ünnepi alkalomra meghívták a magyarországi Csillag születik tehetségkutató verseny hat évvel ezelőtti győztesét, Mészáros János Eleket, aki alkalomhoz illő dalokkal lépett fel. A tetszésnyilvánításként több egyházközségben bevett szokást, a padon való kopogást a jankai istenházában csakhamar felváltotta az ütemes taps.

Az emlékhelynél Jakó Sándor ismertette a turulmadár legendáját, majd pedig Csűry püspökkel leleplezték az emlékművet. A református és a római katolikus felekezet papjai áldást mondtak, majd az emlékhely megkoszorúzása zárta az eseménysort.