https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=2951
Szerző:
Település: Nagyvárad
Rovat: Hitélet
2020.09.16

Még idén elkészül a parókia Várad-Hegyalján

A Bihar Megyei Tanács RMDSZ-es vezetőségének kezdeményezésére a nagyváradi református egyházközségeknek juttatott anyagi támogatásból jelentős beruházásokat sikerült megvalósítani, illetve befejezni olyan építkezéseket, amelyeket a közösségek elkezdtek, de saját erejükből nem jutottak a végére.

Várad-Hegyalján (Podgoria) az egyik legkisebb váradi református gyülekezet él. A parókiát 1998-ban kezdték el építeni, majd forrás hiányában leálltak a munkával. A megyei tanács tavalyi anyagi segítségével, valamint idén egy kisebb befektetéssel sikerül használatba adni a lelkészi hivatalt – mondta el Wagner Erik tiszteletes, akivel közösen tekintette meg a munkálatok haladását Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-es elnöke, Farkas Zsolt, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület közigazgatásügyi előadótanácsosa és Borsi Imre Lóránt, az RMDSZ megyei szervezetének ügyvezető alelnöke.

Wagner Erik emlékeztetett rá, hogy miután megtörtént az alapkőletétel, és hozzákezdtek az építkezéshez, elfogyott a pénze a gyülekezetnek, ezért abbahagyták a munkát, de nem tettek le róla. Az utóbbi három esztendőben sikerült kimozdítani a holtpontról az építkezést, majd a megyei önkormányzattól kapott tavalyi anyagi segítség révén immár majdnem kész állapotba hozták az ingatlant. A festői szépségű környezetben fekvő parókia körül az utcai kerítésen, valamint a közműrendszer bekötésén dolgoznak.

Pásztor Sándor szerint a megyei tanácsnak kötelessége támogatni a történelmi magyar egyházak beruházásait, melyek a magyar közösségek gyarapítását és megerősítését szolgálják. Örvendetesnek tartja, hogy a kis református közösség nem adta fel az álmát, megragadta az adódott pályázati lehetőséget, a megyei önkormányzat RMDSZ-es frakciója pedig felkarolta a kezdeményezést. „A tiszteletes úrral megtekintettük az épülő parókiát, és kijelenthető: értékes, tágas épülettel gazdagodik a gyülekezet” – összegzett a megyei tanács elnöke.

A várad-hegyaljai reformátusok közösen használják templomukat a római katolikus gyülekezettel: református istentiszteleteket hetente, szentmiséket kéthetente tartanak benne. A templom alapkövét 1960-ban tették le, de csak a ’90-es évek elején sikerült befejezniük, közösen a római katolikus testvérekkel.

Készült az RMDSZ Bihar Megyei Szervezetének megbízásából