https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=3071
Szerző: Közlemény
Település:
Rovat: Hitélet, Közélet
2020.11.11

Rendhagyó gyűjtés az egyházmegye templomaiban

Az Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez legközelebb eső vasárnapon minden évben jótékonysági célú gyűjtést szerveznek a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye templomaiban. Idén ezt november 15-én, vasárnap tartják meg.

A Szent Erzsébet-gyűjtésből származó pénzt eddig a Caritas Catolica ellátásában levő szegények vagy betegek megsegítésére fordították, de a vírusválság miatt kialakult nehéz időszakra való tekintettel a Caritas vezetősége úgy döntött, hogy idén a befolyt adományokat nem központosítják, hanem azok a plébániai közösségekben maradnak, hogy mindenhol a helyi rászorulók megsegítésére fordíthassák, és saját belátásuk szerint olyan személyekhez és családokhoz juttassák el, ahol a legnagyobb szükség van rá.

Aki szeretne jótékony célra adakozni, leadhatja adományát a saját templomában a vasárnapi mise alkalmával vagy bármikor a hét folyamán a helyi plébániai közösségben. Adományokat fogadnak a Caritas Catolica pénztáránál is: személyesen hétköznaponként 9–13 óra között (Nagyvárad, Ion Creangă tér 2. szám) vagy banki átutalással a RO58BTRL00501205736672XX számlaszámra (lejben).

Tavaly a Szent László bentlakás működtetésére és a diákok ellátására ajánlották fel a Szent Erzsébet-gyűjtést. Akkor a székesegyház és további 64 római katolikus plébánia mellett egy vidéki református parókia is részt vett a gyűjtésben. Idén is számítanak a jólelkű adakozókra, hogy biztosabb, élhetőbb körülményeket és szebb ünnepet biztosíthassanak a nélkülözésben vagy betegséggel élőknek, családoknak.