https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=309
Szerző: Fried Noémi Lujza
Település: Nagyvárad
Rovat: Közélet
2018.06.11

Késve kerülnek a váradi tanácsosokhoz a határozattervezetek

Mandátumának második évéről tájékoztatott hétfőn DR. KIREI MELINDA, a nagyváradi önkormányzati képviselő-testület RMDSZ-frakciójának vezetője.

Két év után elmondhatják, hogy bár konstruktív ellenzékként működtek volna a tanácsban, ezt nagyon megnehezíti, hogy a képviselő-testület elé kerülő határozattervezeteket nagyon sokszor nem láthatják időben – vonta le a tanulságot Kirei Melinda, a magyar érdekvédelmi szervezet nagyváradi tanácsi frakciójának vezetője. A „kényes” anyagok sok esetben a tanácsülés napján kerülnek fel az önkormányzat honlapjára, így nincs mód azokat elemezni, esetenként például szakértőkkel konzultálni az olykor meglehetősen hosszú határozattervezetekről, mondta a frakcióvezető. Hozzátette: bár a négy RMDSZ-es tanácstag felosztotta egymás között a szakterületeket, ilyen rövid idő alatt szinte teljes képtelenség végigolvasni az olykor száz oldalas anyagokat, illetve azokhoz érdemi javaslatokat hozzáfűzni vagy ellenjavaslattal élni. Ha mégis sikerülne, akkor a polgármester mozgásba hozza a kétharmados többséggel bíró liberális frakciót, az pedig szavazógépként gyakorlatilag bármire rábólint, amire vezetői szerint szükség van. A frakcióvezető egyébként 23 tanácsülésből 22-n jelen volt. Kirei Melinda azt is elismerte, vannak olyan javaslataik, amiket leszavaztak ugyan, ám azokat utólag legalább figyelembe vették, például a városi kórház bővítési tervében benne van, hogy a hat évesnél fiatalabb gyermekek édesanyját elszállásolják az egészségügyi intézményben vagy ahhoz közel – ez az ötlet az ő választási programjában szerepelt.

A frakcióvezető a váradi önkormányzat döntéshozási furcsaságait konkrét példával is illusztrálta, és arra is felhívta a figyelmet, hogy ez esetben a közpénz kezelése is kívánnivalót hagy maga után. A váradi önkormányzat április 26-i ülésén az egyik határozattervezet arról szólt, hogy a tanács képviselője minden esetben szavazzon igennel a Termoficare Zrt., aznapra összehívott igazgatótanácsi ülésén. Ehhez képest a Temesvári Polgármesteri Hivatal egy szintén 26-i határozatából kiderült, hogy előző nap, azaz április 25-én a Termoficare Zrt. szerződést kötött az ottani, Colterm Rt.-vel szén-dioxid-kibocsátási tanúsítványok eladásáról. Ehhez képes Nagyváradon 26-án az igazgatótanácsi ülés napirendjén a szerződés bemutatása és annak jóváhagyása szerepelt, holott azt már egy nappal azelőtt megkötötték – ezek szerint előzetes jóváhagyás nélkül. Kirei Melinda utólag kérte, hogy megkaphassa a szerződés egy példányát, azonban csak választ kapott, miszerint a szerződés bizalmas, és hogy az abban szereplő adatok felfedése egy harmadik félnek károkat okozhatna a szerződő feleknek, s azt ajánlották a frakcióvezetőnek, hogy ha titoktartási nyilatkozatot ír alá, megnézheti a szóban forgó szerződést.

Kirei Melinda ezek után a mai sajtótájékoztatón nyilvános kérdéssekkel fordult Eduard Floreához, aki egy személyben a városháza gazdasági igazgatóságának vezetője és a Termoficare Zrt igazgatótanácsának elnöke. Amire válasz vár: hogyan hagyhatták jóvá a szerződést az önkormányzat beleegyezése nélkül, és miért nem mutatták be azt a tanácsülésen? Mivel a város a Termoficare Zrt. részvényeinek több mint 90 százalékát birtokolja, miként lehetséges az, hogy a város közpénzét titokban kezeljék? Ismerik-e a vonatkozó sürgősségi kormányhatározatot, mely megszabja, hogy egy szén-dioxid-kibocsátási tanúsítvány ára legkevesebb 29,4 euró, legtöbb 35 euró lehet, és ha az árak is meghatározottak mi értelme a titkolózásnak a közpénz körül?