https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=3141
Szerző: Balázs Anita
Település: Nagyszalonta
Rovat: Hitélet
2021.01.06

Egyedül az ünnepeken

Sajnos a koronavírus-járvány miatt a szokottnál is nehezebb időszakot éltek meg karácsony körül az egyedül élők számára, hiszen a szigorítások következtében most nem lehetett társas összejöveteleket tartani, hogy lelkiekben feltöltődhetssenek azok, akik már a párjuk nélkül kénytelenek tölteni az ünnepet, vagy azok, akiknek a családtagjaik, szeretteik távol élnek. Lapunk decemberi számában olvashatják az interjút, ami még az ünnepek előtt készült.

Az egyedül élőknek most lenne csak igazán nagy szükségük egy ölelésre, egy jó szóra, egy kis szeretetre, társaságra, beszélgetésre. Nehéz időszak jön, ezért a nagyszalontai Boros Gyula baptista lelkipásztor – vagy ahogy hívei emlegetik, Gyuszi pásztor – segítségével egy picit igyekszünk segíteni azoknak, akik egyedül töltik az ünnepet.

– A jelenlegi nehéz helyzetben, amelyet az új típusú koronavírus okoz, milyennek látja a közelgő ünnepeket? Az emberek azért készülnek a karácsonyra?

– A téli ünnepek a leghangulatosabbak a keresztyén ünnepek között. Már az egész december ünnepi hangulatban telik, az adventi időszak, aztán a karácsony és az újév. Ez az év bizonyára más lesz, mint a többi, de azért hiszem, hogy az ünnep varázsa és hangulata mégiscsak meglesz. Azért a fákat feldíszítjük, a bejgliket csak megsütjük, és az ajándékokat is megvesszük. Az emberek azért csak készülnek a karácsonyra, még ha szűk családi körben vagy épp egyedül kell is lenniük.

– Sajnos sokan kénytelenek egyedül tölteni az ünnepet, akár a vírus miatt, akár mert a családtagok máshol élnek, esetleg a házastárs már elhunyt. Lelkipásztorként mit tanácsol nekik, hogyan próbáljanak mégis örömmel készülni Jézus születésének ünnepére?

– Tudom, nem könnyű az egyedüllét, viszont ennek nem kell feltétlenül magányt is jelentenie. A körülményeink annyira lesznek hatással ránk, amennyire engedjük ezt. Hitem szerint minden a gondolatainkból ered. Ha helyet adunk az önsajnálatnak, szomorúságnak és keserűségnek, akkor nehéz lesz az ünnep, mert azt fogjuk látni, hogy mi nincs. Viszont ha gondolatainkat pozitív dolgokkal töltjük meg, akkor boldogok és hálásak leszünk. Erőt és szeretetet sugárzó történet a Krisztus Urunk születése és élete. Ha úgy gondolunk és készülődünk az ünnepre, hogy ezt csendben, imádkozva töltjük, higgyük el, nem leszünk egyedül. Ő maga, az élő Úr jelen lesz az otthonunkban, és betölti szívünket örömmel és békességgel.

– Ön mit tapasztal, hogyan élik meg a karácsonyt azok, akiknek nincs családjuk, és barátaik sincsenek?

– Bizonyára az egyedülállóknak nehéz, de mindenki másképp éli meg az egyedüllétet. Vannak jókedvű, vidám emberek, akik a nehézségek, az egyedüllét ellenére is pozitívak tudnak lenni. De az is igaz, hogy sok az elkeseredett és szomorú ember, aki csak a maga kis világában van a nehézségeivel és panaszaival.

– Még ha szomorú is a magányosok többségének karácsonya, Jézus Krisztus születése nekik is reményt ad?

– Krisztus Urunk születése az egész világ számára reményt, örömöt és békességet hozott. Az angyalok üzenete a pásztorokhoz a következő volt: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek és a földön békesség és az emberekhez jóakarat!” Erőteljes üzenet. Megérthetjük, hogy Jézus születése az embereknek békességet és jóakaratot hozott. Istennek jósága és szeretete többet ér minden emberi szeretetnél. Hidd el, hogy Isten téged szeret úgy, ahogy vagy! Ha egyedül és magányosan élsz, azért nem Isten a hibás. Ő ott van veled, és most, miközben e sorokat olvasod, az Ő szeretete betölti a szívedet. Így találsz békességet és örömet.

– A Bárka gyülekezet tud valahogyan segíteni a magányosoknak? Szerveznek számukra esetleg valamilyen alkalmat, vagy a szigorítások miatt most nem lehet ilyesmit kivitelezni?

– Nemcsak karácsonykor, hanem az év minden napján igyekszünk segíteni a nehéz helyzetben levőkön. Egy-egy meleg ebéddel szeretnénk segíteni azokat, akik igazán rá vannak erre szorulva. Nem tudjuk még, hogy az ünnepekre milyen szorítások lesznek érvényben, valószínű, hogy ez évben több tervünk esetleg meghiúsul, de megpróbáljuk, már amennyire a törvények engedni fogják, hogy néhány családot vagy egyedül élőt egy kis csomaggal meglátogassunk.

– Istentiszteleteket, ünnepi alkalmakat online közvetítéssel már korábban is tartottak. Most is követhetik önöket ebben a formában a gyülekezet tagjai és az érdeklődők?

– Igen, élő közvetítésünk minden vasárnap van, és az ünnepek alatt is lesz. A Facebook-oldalunkon a programjainkat időben fogjuk hirdetni.

– Végezetül tudna adni néhány olyan jó tanácsot a karácsonyt egyedül töltő olvasóinknak, amellyel kellemesebbé tehetik az ünnepet?

– Az a fontos, hogy találjunk magunknak olyan foglalatosságot, ami elvonja a figyelmünket önmagunkról. Nagy segítségünkre lehet ma az internet, mert olyan karácsonyi dalokat hallgathatunk, melyek javíthatják a hangulatunkat. Vagy követhetünk istentiszteleteket, miséket, melyeket online közvetítenek. Emellett olvashatunk a Bibliából, akár éppen a Krisztus születésének történetét. És talán ami még fontos lehetne: találjunk olyan személyeket, akiken mi tudnánk segíteni, és próbáljunk örömet szerezni nekik. Mert ha szeretetet adsz, akkor szeretetet kapsz! Legyen boldog és áldott karácsonyunk!