https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=3161
Szerző: Dérer Ferenc
Település: Érmihályfalva
Rovat: Kultúra
2021.01.17

Érmihályfalva tiszteletre méltó helytörténésze

KOVÁCS ROZÁLIA GYÖNGYI gyerekkori ismerősöm, párhuzamos osztályba jártunk. Már akkor tudni lehetett róla, hogy a tanulást komolyan veszi – ezt mi, gyerekek egymás között „lebeszéltük”. Szülei közismert virágkertészek voltak, a Forráskút utcai Kovács-portán gyönyörű virágokat lehetett vásárolni. Az édesapja azzal is elismerést szerzett a mihályfalviak körében, hogy amikor az ’50-es években az egykori vásárteret községi parkká alakították, ő alakította ki és gondozta a virágágyásokat.

Kovács Rozália helytörténeti tanulmányaira felfigyelhettem a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság éves konferenciáin, és szerepet kapott ő is, amikor 2014-ben a Várad folyóirat szervezésében a nagyváradi Arcadia Bábszínházban bemutatkozott Érmihályfalva. A mozgási lehetőségek világjárvány okozta korlátozása miatt a beszélgetést Kovács Rozáliával az interneten és telefonon bonyolítottuk le.

Beszélgetőpartnerem 1943. október 12-én született Érmihályfalván, kisiparoscsaládban. Az általános iskolát szülővárosában végezte el, majd Szatmárnémetiben, a neves Kölcsey Ferenc középiskolában érettségizett 1961-ben. Ugyancsak Szatmárnémetiben, az ottani Művészeti Népiskolában zongoratanfolyamot végzett el sikeresen 1964–1968 között. Később, 1973-ban a nagyváradi Népi Egyetemen a gépírói/titkárnői kurzust végezte el, ennek nyomán helyezkedhetett el későbbi munkahelyén. Az érmihályfalvi Állami Mezőgazdasági Vállalatnál titkárnőként dolgozott mintegy 12 évig, és további 12 éven át zongoraórákat adott gyerekeknek, előadói képzettségének köszönhetően.

„Mindig is érdekelt szülővárosom története, a régmúltban itt élt emberek sorsa, a régi események, a néprajz, de komolyabban 1993 után kezdtem ezzel foglalkozni. Ekkortól gyűjtöttem adatokat, először a néprajzzal, gyerekjátékokkal, lakodalmi szokásokkal, temetőkkel foglalkoztam. Munkám elismeréseként 1997 óta vagyok tagja a kolozsvári Kriza János Társaságnak, 1999 óta a budapesti Magyar Néprajzi Társaságnak is. A két társaság által meghirdetett pályázatokon többször is részt vettem, 1998-ban harmadik díjat kaptam egy dolgozatomért. 2000-ben és 2002-ben az Országos néprajzi és nyelvjárási gyűjtőpályázaton a IV. díjat nyertem el. 2000 óta tagja vagyok a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságnak (PBMET), Érmihályfalva helytörténetével, néprajzával, műemlékvédelmével, nagy családjaival, nemzetiségeivel, jeles embereivel, a helybeli temetők történetével foglalkozom. 2003-ban a Varadinum ünnepségen harmadik díjat kaptam a Pusztuló műemlékeink pályázaton. A 2005-ben megjelent Barangolás a múltban és jelenben Érmihályfalván könyv egyik szerzője vagyok. 2006-ban megjelent egy könyvem Érmihályfalvi temetők címmel.”

Beszélgetésünk folyamán elmondta még, hogy jeles helybeli családokról is jelent meg könyve Nagy családok, fényes idők Érmihályfalván címmel (2008). Arról is tájékoztatott, hogy 2009 óta rendszeresen részt vesz Magyarországon az Országos Honismereti Akadémia konferenciáin, melyeket évente az anyaország különböző városaiban rendeznek meg. Utak a múltba című kötete 2013-ban jelent meg, ez helytörténeti és néprajzi tanulmányokat foglal magában. Ugyanebben az évben a magyar kultúra napja alkalmából A magyar kultúráért emlékplakettet vehette át. 2015-ben az érmihályfalvi önkormányzat a Pódium Díjat adományozta neki a város művelődési életében betöltött szerepéért. Kiválósági Díjat is kapott 2018-ban, ugyancsak ebben az évben a Bihar megyei RMDSZ Nőszervezetétől is kapott elismerést, az 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában – Sorsfordító nők múltja, jelene és jövője pályázati kiírás díját.

Társszerkesztője volt a Pásztai Ottó által 2015-ben összeállított, Lakodalom van a mi utcánkban című könyvnek, Mihályfalva Emlékül, hogy emlékezz című monográfiájának, mely 2016-ban jelent meg, no meg a 2019-ben megjelent 100 év, 100 személy – jeles személyek Érmihályfalván című összeállításnak. Rövidebb helytörténeti írásai jelentek meg az Érmihályfalvi Figyelőben, a Harangszóban, a Partiumban, a református kalendáriumban és a PBMET által kiadott gyűjteményes kötetekben. A helytortenet.hupont.hu honlapon 52 mihályfalvi helytörténeti írása olvasható.

Arra a kérdésemre, hogy mi késztette Érmihályfalva helytörténetének kutatására, tanulmányozására, így válaszolt: „Itt születtem, csak szülővárosom múltjával, történetével foglalkozom. Ezért nem is megyek más településekre kutatás céljából, csak ha az általam vizsgált eseménnyel vagy személlyel kapcsolatos szál vezet arra. Érkenézen például megfordultam a Szlávy család múltjának kutatása céljából, hiszen ott is volt birtokuk. S hogy mi késztetett a kutatásokra? Egyszerű a válasz: nagyon szeretem Mihályfalvát, és érdekelt a múltja. Voltak előttem is kezdeményezések, de alaposan felkutatva nem voltak az események, neves személyiségek vagy fontos történetek. A kutatói munkát főleg az után kezdtem el, hogy 1993-ban a Bihari Naplóban megjelent egy felhívás, hogy foglalkozzunk településeink helytörténetével, leírásokkal. Én ennek hatására kezdtem el a munkát, és sok elismerést kaptam, és természetesen biztatást, ami bátorított a továbbiakban. Sokat segített kezdetben a Kriza János Társaság támogatása, például a csónak alakú fejfák felkutatásában, leírásában. Ennek a kutatói munkának az eredményeit beküldtem a budapesti székhelyű Magyar Néprajzi Társaságnak, elismerték munkámat, díjaztak, ez a biztatás is sokat jelentett számomra, no meg az is, hogy tagja lettem a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságnak. Maga Dukrét Géza, a társaság elnöke kért fel tagnak, és hogy kutatómunkám eredményeit bemutassam.”

A mezőváros történelmén, neves személyiségein kívül egyes tárgyak történetét követve a máig vezető érdekes összefüggésekre is rábukkant Kovács Rozália. Erre egy példát el is mesélt: „Még 1993-ban történt, hogy a református egyházközségben szerveztek egy egyházi kegytárgyakat bemutató kiállítást. Bemutattak egy virágos kék terítőt, mely arannyal volt hímezve, és rá volt írva, hogy »Ketzeli Krisztina református egyház 1774«. Egy idősebb hölgy megkérdezte tőlem, hogy ismerem‑e a terítő történetét, s elmesélte, hogy ez a Ketzeli Krisztina egy nemes kisasszony volt, aki férjhez akart menni, de amikor a lakodalomra készültek, az összes férfit elfogták. Ő bánatában sohasem ment férjhez, és Istennek ajánlotta életét. Nagyon tetszett a történet, le is írtam magamnak. Aztán 2007-ben a helyi tanácshoz érkezett egy meghívó, mely Kecskemétre invitált abból az alkalomból, hogy Nicolas Sarkozy, aki akkor Franciaország elnöke volt, odalátogat, s megírták, hogy a politikusnak mihályfalvi gyökerei vannak. Utánanéztem az egyházi anyakönyvekben a váradi levéltárban, és megtaláltam. Sikerült kibogozni, hogy a fent említett Ketzeli Krisztina hozzáment Sárközy Pálhoz, aki egy másik Sárközy ágat képviselt, és elköltöztek Kecskemétre. Igen, férjhez ment, és hat gyerekük lett, tehát a monda nem bizonyult valóságosnak. 2010-ben Nicolas Sarkozy meglátogatta a rokonságot. Mi ekkor találkoztunk az apjával, Pállal, egy egész dossziényi anyagot vittem neki Mihályfalváról, a családfáról, franciára is lefordítottuk. Nagyon szépen fogadott, nem tudott a mihályfalvi ágról, örült nekünk, de aztán megszűnt a kapcsolat.”

Beszélgetőpartnerem elárulta, hogy a temetők mellett szívügyének tekintette a Mihályfalva történelmében jelentős szerepet játszott neves családok felkutatását. Ilyen volt például a Bernáth család, melynek több ága is van, főleg Magyarországon, a Lovass család, a már említett Szlávy család, akik Érselénden éltek. A Nagy családok… című munkájának befejezésében Wass Alberttől idézett: „Régi életek sok furcsa titkát belepte már a moha, mint ahogy az ösvényeket is régen, melyeken hajdan emberek jártak ismeretlen célok után…”

„Ezeket a régi ösvényeket, utakat, életeket, őseinket, gyökereinket, néprajzunkat, viseletünket, szokásainkat, épített örökségünket, temetőinket, a csónak alakú fejfáinkat kutattam, gyűjtve az adatokat, hogy azokat megmentve, feldolgozva megmutassam országnak-világnak, hogy milyen értékes, érdekes ez a mi kis városunk, a szülőhelyem” – zárta mondandóját a mihályfalvi helytörténész.