https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=3162
Szerző: Molnár Judit
Település: Nagyvárad
Rovat: Kultúra
2021.01.17

Összhangban a természettel

Amikor beléptem KEREKES GYÖNGYINEK a Körösvidéki Múzeumban rendezett retrospektív kiállítására, mondhatni, azonnal megragadta a tekintetemet egy külön falat uraló két alkotás: levélinstallációnak nevezném őket. Sajátos „nyelvükön”, az őszt idéző meleg sárga és barna színükkel hirdették, hogy alkotójuk tökéletesen érti a természet szavát. Ezért kezdtem a beszélgetést a természettel.

– Honnan ered ez a csodálatos összhang, hisz a természet nyelvét nem lehet se tanítani, se tanulni?! Genetikai kód volna?

– Majdnem, ugyanis gyerekkoromban kezdődött. Marosvásárhelyi vagyok, kertes házban születtem és nőttem fel, alapvető élményem volt a nagymamám teremtette kerti csoda. Melankolikus alkatomhoz jól illettek a kerti séták, hisz a kertünk rám elsősorban nem is esztétikailag, hanem spirituálisan hatott. Ott fogalmazódott meg bennem a teljes egység, a minden egy érzete, és fogalmazódik meg a természet közelében a mai napig, folyamatosan. Minden héten kirándulunk, ez jelenti nekem a feltöltődést.

– Szerencsések, hisz Nagyvárad környéke igazán gazdag különféle tájegységek szépségében. A kiállításon láttam olyan műveit, amelyek mintha egy-egy természeti kép felvillanó emlékei volnának. Vagy mint ahogy álomban merül fel a szeretett táj. Úgy éreztem, posztmodern impresszionista képeket látok, ha lenne ilyen irányzat. Mikor kezdett tudatosan foglalkozni képzőművészeti alkotással?

– Túlzás nélkül mondhatom, hogy amióta az eszemet tudom, rajzolok. Édesanyám fodrásznő volt, minden kliensét lerajzoltam. Hivatalos felfedezőm mégis a tanítónőm volt, Piskolti Gábor képzőművész felesége, aki nem is a rajzkészségemre figyelt fel, hanem a színérzékemre. Természetes volt tehát, hogy a művészeti líceumba jelentkeztem, s mivel a választható szakok közt szerepelt a divattervezés is, azt választottam. Ugyanígy a kolozsvári egyetemen is, csak azzal nemigen tudtam mit kezdeni, amikor, bár első helyen végeztem, az akkori idők szellemében kihelyeztek Segesvárra. Már házasok lévén a férjemmel, Ujvárossy Lászlóval, aki Váradon volt, jöttem hát én is utána. Itt a Miorița kötöttárugyárban lettem körülbelül két évig tervező, de kiléptem, és a Képzőművészeti Alap számára terveztem ruhákat három éven át, majd meghívtak a színházhoz, és a román tagozaton dolgoztam jelmeztervezőként. Laurian Oniga rendező dolgozott velem sokat. Ekkoriban kezdődtek a migrénszerű fejfájásaim, hamar fáradtam, és orvosi tanácsra megfogadtam, hogy visszaveszek a munkaritmusból, és nem hajtom magam túl. Bevált, és szerencsére nincs is semmi bajom.

– A színházi munka hogy ért véget?

– Hét év után kiléptem, és negyvenéves koromban kezdtem el tanítani a nagyváradi Művészeti Líceumban. Divattervezést tanítottam, nagyon szerették a diákjaim. És egyre jobban kezdtem vágyni arra, hogy kiállítva lássam a munkáimat. Kezdő koromban bekerültem az Ana Lupaș művésznő irányította 35‑ös Műhely helyi csoportjába, ami tulajdonképpen a fiatal képzőművészek kibontakozási és kísérletezési lehetőségeit egyengette. Váradon országos ismertségre tett szert a csoport, de a ’90 ‑es évek elején felbomlott. A csoporttal 1999-ben bemutatkoztunk Budapesten a Vigadó Galériában, 2011-ben a debreceni Modemben, és nemrég a váradi Várgalériában. De az egyéni tárlat mégis más. 1983-ban volt egy sikeres kiállításom Váradon, nyári ruhákat és kötött átmeneti kabátokat mutattam be. 1992-ben volt a Herbárium című kiállításom, majd 1997-ben az Egyensúly keresése című sorozatom egy részét a Körösvidéki Múzeumban mutattam be, 2000-ben pedig a Változások könyvének 64 darabjával hívtak meg az Erdélyi Házba Sopronba. Az utóbbi időben viszont egyre jobban vágytam arra, hogy együtt lássam kiállítva az eddigi útkeresésem stációit. Nagyon örülök, hogy ez sikerült, ráadásul olyan csodálatos térben, mint amilyen a megújult múzeumban áll a rendelkezésünkre.