https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=365
Szerző: Fried Noémi Lujza
Település: Nagyvárad
Rovat: Közélet
2018.06.29

Továbbra is elégedetlenek a képzőművészek

Június 28-án tartották a váradi önkormányzati képviselő-testület rendes ülését. Zöld utat kapott a városháza felújításának terve, az ülés végén pedig ismét a képzőművészek panaszait hallhatták a jelenlévők.

Több napirendi pontot is elfogadtak, például a nagyváradi városháza felújításának műszaki-gazdasági mutatóit, de volt olyan, kétharmados jóváhagyást igénylő tervezet is, amely elbukott, mivel nem volt jelen minden liberális tanácstag, és az ellenzéki önkormányzati képviselők nem szavazták meg azt. Ilyen például a Sztaroveszky (ma Magheru) úton kialakítandó zöldhullám terve, emiatt július első felében rendkívüli ülést hívnak majd össze.

Az ülés végén ismét szót kért Vioara Bara, a Képzőművészek Egyesülete (UAP) Bihar megyei kirendeltségének vezetője, s élt azzal a lehetőséggel, hogy Ilie Bolojan polgármester is jelen volt a tanácsteremben, s őhozzá is szólt, miközben elmondta a múlt hónapban is elsorolt panaszaikat. Azok, úgy látszik, az ígéretek ellenére azóta sem oldódtak meg. Az ülést vezető Camelia Dulca többször is próbálta megvonni a szót a hölgytől, aki az általa összegyűjtött dokumentumokat kiosztotta a tanácstagoknak is, elsősorban az RMDSZ-esekhez fordult mondván, hogy az előző ülésen is csak ők tették szóvá például a várban látott gondokat. Közben az ülésvezető bezárta a tanácskozást, a város vezetői elhagyták az üléstermet, nem sok jelét mutatva annak, hogy érdekelné őket a képzőművészek gondja.