https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=397
Szerző: Fried Noémi Lujza
Település: Nagyvárad
Rovat: Gazdaság, Közélet
2018.07.13

Elmaradt a Bihar Megyei Tanács pénteki ülése

Létszámhiány miatt nem tarthatta meg péntek délelőttre összehívott azonnali ülését a megyei tanács. Pénzt veszíthet emiatt a megye.

A péntek reggelre összehívott azonnali üléstől hiányzott a Nemzeti Liberális Párt teljes frakciója, és a megyét vezető koalíció egy tagja, így nem volt határozatképes a testület, ezért be is rekesztették az ülést. Amint Pásztor Sándor megyei tanácselnök elmondta, hétfőig pályázhattak volna már elvégzett, és helyi költségvetésből kifizetett munkálatok árának visszatérítésére, a több mint 30 millió lejt pedig újabb beruházásokra fordíthatták volna.

Aznap Nagyváradon volt Marcel Boloş, az Északnyugati Fejlesztési Régió igazgatója, vele tárgyal még a tanácselnök arról, mit lehetne tenni, mivel a tanács rendes ülését 17-én, kedden tartják, a pályázatok leadásának határideje pedig hétfőn lejár, s ezek elektronikus feltöltéséhez szükségeltettek volna az azonnali ülés napirendjére tűzött tanácsi határozatok. A Bihar megyei önkormányzat a Körösvidéki Múzeumon, illetve a Körösújlak–Kabaláspatak–Borszeg és a Bél (Arad megye)–Tenke–Váradles útszakaszokon elvégzett munkálatok költségeinek visszatérítésére pályázott volna.