https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=405
Szerző: Balázs Anita
Település: Nagyszalonta
Rovat: Kultúra, Sport, Közélet
2018.07.18

Karitatív Arany Maraton

Május első hétvégéjén immár második alkalommal zajlott le nagy sikerrel az Arany Maraton, szervezői a nagyszalontai Illyés Lajos és Deák Csaba, valamint a gyulai Összefogás a Sérült Gyermekekért Egyesület vezetője, Felföldi Sándor voltak. A nevezési díjakat karitatív célokra fordítják.

Határon átívelő sporteseményhez kapcsolódott az idei nagyszalontai Arany Maraton: Gyulán a X. Fuss a sérült gyermekekért program részeként ugyanaznap volt futóverseny, s a hajdúvárosból induló maratonisták Gyulán értek célba. A rendezvényekkel a sérült gyermekeket igyekeznek támogatni. A nevezési díjakból befolyó pénzösszeget a szervezők minden évben jótékonysági célra ajánlják fel.

A Nagyszalontáról rajtoló Arany Maratonon idén 73 magyarországi és romániai futó indult. A hajdúvárosi Horváth László, Kovács István, Dan Costa, Szeghő Zsolt és Sztoika Gábor a 42 kilométert futotta le, Szilágyi Ferenc a 21 km-es félmaratont, Bereczki Csaba, Cristian Vari, Cristian Gorduna és Szabó Orsolya pedig a 7 km-es távot teljesítette.

Idén 100 km-es kerékpártúrát is rendeztek ugyanekkor a Gyula–Nagyzerind–Illye–Árpád–Nagyszalonta–Gyula útvonalon. Ezt a megmérettetést a hajdúvárosiak közül Fábián Mihály, Gábor Ede és Karancsi Sándor teljesítette, továbbá Kovács Sándor és Kovács Betti tandem kerékpáron, míg Marian Cloboc, Sebesi Enikő, Veres Csilla, Leni Djurj (2 óra 29 perc), Claudia Vlad és Fazekas Szabolcs 42 km-t kerékpározott.

A szombati összes rendezvényen 1500-nál is többen vettek részt Gyulán és Nagyszalontán. A nevezési díjakból befolyt összegből a tervek szerint tábort szerveznek majd a sérült gyermekeknek, és egy sérült fiúnak triciklit vásárolnak.

Az Arany Maraton zökkenőmentes lebonyolításában 48 önkéntes vállalt szerepet, ők felügyelték a rajtot, az útvonalat, és segédkeztek a felfrissítő pontoknál. Jutalomként mindegyikük egy csodálatos napot tölthetett el május 6-án a gyulai Várfürdőben Felföldi Sándor közreműködésének köszönhetően.

Az esemény megrendezését támogatta Nagyszalonta Polgármesteri Hivatala, a városi rendőrség, a határőrség, a hajdúvárosi és a Bihar megyei mentőszolgálat, a VPK és a Canah vállalatok, a Bihar Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság, Korodi József, a nagyváradi és kolozsvári útigazgatóság, a Román Atlétikai Szövetség, a Tripa SK, Tripa Andrei, az Elesal Kft., a Samob Salonta Kft., Kovács István és Kovács Bence, Nagy Attila, Gáll Mónika, aki a rajt előtti bemelegítésről gondoskodott, Sinka Henrik, aki a zenei aláfestést szolgáltatta, és Chiș Marius, aki élőben közvetítette a történéseket.

A szervezők nem titkolt célja, hogy jövőre is megrendezzék a maratont, illetve a félmaratonokat, hiszen az adakozás mellett az is fontos, hogy a résztvevők mozogjanak.