https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=413
Szerző: Szőke Ferenc
Település: Margitta, Micske
Rovat: Kultúra
2018.07.18

Közösek a gyökereink, közösen pályázunk

A Partiumnak, Erdélynek és az anyaországnak közösek a gyökerei, a hagyományaik, a kultúrájuk. Ezt naponta megtapasztalhatjuk szokások, népdalok és -táncok, szólások vagy mesterségek esetében. Hagyományőrző civil szervezetek ezért fogtak össze.

A berettyóújfalui székhelyű Bihari Szabadművelődési és Népfőiskolai Egyesület úgy döntött, hogy határon túli egyesületekkel közösen pályázik kulturális-hagyományőrző tevékenységek finanszírozására. Partnerként a testvérváros, Margitta egyik civil szervezetét, a Pro Folkot, a micskei Görböc Hagyományőrző Egyesületet és egy érsemjéni egyesületet választottak. A közös pályázat fő célja a magyarországi és a határon túli magyar hagyományőrző egyesületek közötti kapcsolat erősítése, elmélyítése. Az együttműködés havi egy műhelymunkát vagy tematikus szakmai kirándulást foglal magában két éven át, 2018-ban és 2019-ben. A megvalósításhoz szükséges anyagiakat a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumától nyerték meg.

Az első közös műhelymunkájuk címe: Közösség és hagyomány – a komplex honismereti kutatómunka jelentősége. Ez a Kicsi a ház, nagy a kapu című projekten keresztül valósult meg. A cím is azt sugallja, hogy a nagy kapun át vendégek is bejuthatnak a közös tevékenységre. A berettyóújfalui művelődési házban tartották a kétnapos foglalkozást. Első napon ismerkedtek, csapatépítő tréninget szerveztek, majd a témához kötődő szakmai előadások hangzottak el. Meglátogatták továbbá a tépei művelődési házat és könyvtárat, ez szakmai kirándulásnak számított. A második nap a jó gyakorlatok ismertetéséről szólt. Ekkor mutatkoztak be bővebben a határon túli egyesületek, és egy sikeres pályázatukat is részletezték.

Második műhelymunkájuk címe: Hagyomány és közösség – a folklór műfajok közösségformáló ereje. Erre is egy hétvégén került sor, kétnapos időtartammal. Bemutattak régi szőlőfajtákat, például a bakatort, melyeknek a termesztését szeretnék újra elterjeszteni. Este táncház zárta a találkozót, ekkor mutatta be Deák Andrea, a Pro Folk elnöke a margittai Gyöngyvetők néptánccsoportot.

A harmadik műhelytalálkozójukon szakmai előadások hangzottak el a népművészetről, hagyományokról, és népi mesterek mutatták be szakmájukat: juhász, kötélverő és kendertermesztő szövőnő tartott érdekfeszítő előadást. Este ismét táncház volt. Kirándulásuk során tájházakat kerestek fel.

A pályázat a részvevők valamennyi költségét fedezi. Jövőre Margittán, Micskén és Érsemjénben tartják majd a találkozókat és kirándulásokat.

Egy másik pályázattal a magyarországi Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Hagyományok Háza, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Kft. által létrehozott konzorcium szintén bevon programjaiba határon túli civil szervezeteket a Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül címet viselő projektjével. Ezek négynapos találkozók. Az első workshop témája a hímzés volt. Határon túlról a már említett civil szervezetek vettek részt. A fő téma az erdélyi és bihari hímzés volt, előadásokkal. A margittaiak népviseleteket szemléltettek, be is öltöztek. A program részeként ellátogattak a berettyóújfalui Bihari Múzeumba. A második, szintén négynapos munkatalálkozó témája a Fémművesség határon innen és túl, a népi vasművesség múltja, jelene, jövője az átörökítés tükrében, fegyverkovácsság napjainkban volt. Helyszíne a berettyóújfalui Nadányi Zoltán Művelődési Ház és a Bihari Népművészeti Egyesület Alkotóháza. Az előadásokat műhelymunkák egészítették ki, ezeket a népművészet mestere címmel kitüntetett személyek vezették. A pályázat fedezi a részvevők szállását és ellátását.