https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=424
Szerző: D. Mészáros Elek
Település: Szalacs
Rovat: Kultúra, Közélet
2018.07.24

Tűzoltókocsikat mentenek Szalacson

Régi tűzoltó eszközöket újíttat fel a szalacsi önkormányzat Magyarországon. Az ottományi Komáromi-kúria katakombáiban állítják majd ki a múltidéző tárgyakat. HORVÁTH BÉLA polgármestert kérdeztük a fejleményekről.

– Mielőtt még a tűzoltómúzeum létrehozásának ötletéről beszélne, térjünk vissza a múltba. Mikor alakult meg Szalacson az önkéntes tűzoltóegylet?

– Az 1867-es kiegyezés után jöhettek létre a helyi tűzoltóságok Magyarországon. Szalacson 1875-ben alakították meg a lánglovagok egyesületét. Számtalan jegyzőkönyv maradt fenn abból az időből. Innen tudjuk, hogy az akkori tagság nyolcvan főt számlált, állandó készenléti szolgálat volt, amit aratás idején megdupláztak. Megvan a dédnagyapám, Fazekas András tűzoltósági kiskönyve, ebből nyomon követhető az akkori tűzesetek leírása. Még megvannak az eredeti szivattyúk. Hét ilyen szerkocsink van, ez ritkaságnak számít manapság. Az egyiket kimondottan gyermekek számára készítették, pónilovakkal lehetett vontatni. Van kisebb, kézzel hordozható korabeli szivattyú is a birtokunkban.

– Hogyan lehet az, hogy önöknél mindez megmaradt, míg más településeken már nyomát sem lelni ilyen eszközöknek?

– A helyi önkéntes tűzoltók ténykedése folyamatos volt megalakulásuktól fogva, nagyon vigyáztak ezekre a felszerelésekre. A kommunizmus idején egy csettintésre eltüntethették volna, de a helyi vezetők nem nyúltak hozzá. Azzal is szerencsénk volt, hogy épp a magyarországi testvértelepülésünkön, Rákóczifalván él egy nagyszerű restaurátor, Balázs Antal, aki Kósa Lajos ottani polgármester közbenjárására elvállalta a felújítási munkálatokat. Mindemellett a településen lakik dr. Hoffmann Imre helyettes államtitkár (2014–2018), aki maga is tűzoltó volt. Neki köszönhetően az elmúlt években a Magyar Tűzoltó Szövetség több szakmai képzést is tartott Szalacson, illetve Ottományban. Rajta keresztül tűzoltó eszközöket kaptunk, jutányos áron pedig egy jól felszerelt tűzoltóautóhoz is sikerült hozzájutnunk. Jelenleg teljesen motorizáltak vagyunk. Ez nagy eredmény ahhoz képest, hogy amikor hat évvel ezelőtt polgármester lettem, mindössze egy hordozható kis vízszivattyúnk volt. A nyolc férőhelyes, nagy teherkocsi kétezer liter vizet szállít. Pályázati úton sikerült egy kis ATV kocsit vennünk, amely csak 250 liter vizet szállít ugyan, de nagy előnye, hogy a nehezen megközelíthető, szűk helyekre is be tudunk jutni vele.

– Jelenleg hány önkéntesük van?

– Húszan vagyunk az alpolgármesterrel, Vida Attilával és jómagammal együtt. Az elméleti képzéseken túl a fizikai gyakorlatra is odafigyelünk, hogy mindig bevetésre készen álljunk.

– Beszélgetésünk apropóját a tűzoltókocsik felújítása adta. Az első kocsi néhány hete elkészült, egy újabbat már elszállítottak felújításra. Mikorra készülnek el minddel?

– Tudni kell, hogy ezek a restaurálások nem elnagyolt munkát jelentenek. Szó szerint csavarjaira, apró darabokra szedik szét a gépeket, és aztán visszaállítják eredeti állapotukba őket. Egy ilyen munka időigényes, az első szerkezet 180 munkaórát igényelt. Időközben a kúria kazamatájának felújítása is zajlik, ezt a munkálatot az idén befejezzük. Nagyon örülök annak is, hogy három olyan díszöltözetet is sikerült megmentenünk, amelyeket csak tűzoltótársaik temetésén viseltek a lánglovagok.