Táblázgatunk

Állítólag a turisták tájékoztatása volt a cél, habár kétlem, hogy egy elhanyagolt utcasoron a turistákat az érdekelte volna, ki tervezte és ki építette a hajdani szépséget. Most már szerencsére változott valamicskét a városkép, de még nagyon messze van a kívánatos állapottól. A táblákat viszont talán már többen észreveszik. Sajnos. Ugyanis a táblák egy része inkább szánalmas, mint tanulságos. Nem a tükörfordításos utcanevekre, a helytelenül írt magyar, román vagy akár hottentotta személynevekre gondolok, hanem például a sokadik elnevezését nyüvő egykori Emke épületére. Amit – állítólag – Sztarill-palotának is mondtak. Ha így volt, jogosan történt, hisz a táblán ott szerepel a neve – csúnyán megcsonkítva: Sztarill F. Nem érdemelt volna egy teljes keresztnevet is?! Mondjuk a helyett a bulvárhír helyett, hogy valaha Ady ott ismerte meg „halhatatlan múzsáját”.

Az emberi emlékezet szubjektív, hiszen mindenki valamilyen, neki fontos eseményhez, személyhez, jelenséghez köt egy – később – fontosnak elkönyvelt más eseményt, személyt, jelenséget. És így máris megtörténik a csúsztatás: mindannyiunk családi és baráti körében előfordult már jó párszor, hogy ugyanarra másként emlékezünk. Sokszor heves vitákat is kivált ez az emlékezésjáték, sokszor nyíltan vagy csak titkon mosolyogjuk meg rokonaink, barátaink „kihagyó” emlékezetét. Pedig nem kizárt, hogy épp a mi emlékeink másolódtak véletlenül tévesen. Az emlékiratokat emiatt kell mindig ilyenféle háttér-feltételezésekkel olvasni, és semmiképpen sem emléktáblákon úgy megörökíteni egy emléket, mint tévedhetetlen igazságot. Vagyis kőbe vésni egy nem kőre való emlékét valaki(k)nek. Vagy ott ismerték meg egymást Ady és Léda, vagy nem. Az irodalomtörténet számára ez semmit nem jelent. Ahogy a valamikor egészségügyi iskola, majd technikum sem viselte hivatalosan soha kezdeményezőjének és sokáig igazgatójának, dr. Mózes Károlynak a nevét. Hogy Mózes-iskolának, Mózes-akadémiának, vagy egyszerűen „a Mózesnek” hívták a volt diákok és végső soron az akkori egész város, az nem azt jelenti, hogy utólag táblán szerepeljen hivatalos elnevezésként.

Emlegethetném még a tavalyi, holmi íráshiba miatt lezajlott városházi táblacserét is és a már említett sok-sok helytelenül megírt utcanévtáblát. Mert ha a régmúlt események kapcsán az emlékezés szubjektivitásáról beszéltem, az ellenkezője igaz a személynevek tiszteletben tartását illetően: tetszik vagy sem, ha valakit utólag azzal tisztel meg egy város, hogy utcát nevez el róla, akkor méltóztassanak annak is utánanézni, hogyan, milyen családi hagyomány szerint használta az illető a nevét. Egy-egy újabb tábla feltételekor ilyesmikre is ajánlatos volna figyelni, nehogy már a feltételt sürgősen levétel kövesse, ezzel mintegy nevetségessé téve az újabb táblaavatás miatti örömködést!