https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=439
Szerző: Dérer Ferenc
Település: Nagyvárad
Rovat: Kultúra
2018.07.30

Otthon a műterem és a kiállítótér

A nagyváradi TREIER ERZSÉBET a képzőművészet több ágában is otthon érzi magát: keramikus, dekoratív tárgyak készítésében is jártas, festészettel is foglalkozik. Tagja a Tibor Ernő Galéria alkotócsapatának.

Régebben ismerjünk egymást, szíves meghívásának eleget téve kerestem fel váradi otthonában Treier Erzsébetet. Arra nem számítottam, hogy lakása egy kiállítóteremhez hasonlít, bárhová néz az ember, az általa alkotott szebbnél szebb kerámiákat, dekoratív tárgyakat, festményeket lát. Érdeklődésemre vendéglátóm elmondta, hogy a ’80-as években Brassóban élt, s az ottani Művészeti Népfőiskolán először elvégezte a kerámia szakot, utána a díszítőművészeti szakot is, meg a festészetet.

– Ezt követően saját kedvtelésemre próbálkoztam alkotni, valamit akartam az élettől, valamit eléri a mindennapi megszokott munka mellett. Annak idején részt vettem alkotásaimmal különböző kiállításokon, a többi között Bukarestben is, belföldön több helyen és külföldön is. Díjakat is kaptam, ez amolyan elégtételt jelentett számomra. Aztán volt egy nagyon hosszú idő, amikor különböző személyes okok miatt semmit sem alkottam, csak ex libriseket készítettem. Három-négy éve kezdtem újra mindent. Felkerestem a Pro Familiae Alapítványt, melyet Jakabffy Emma tanárnő vezet, ők főleg fazekassággal foglalkoznak, és mivel nekik van az égetéshez szükséges kemencéjük, a kerámiázásban támogattak, mert nekem nincs kemencém. A Tibor Ernő Galériához mintegy két és fél éve csatlakoztam, nagyon jól érzem ott magamat, nagyon szívesen fogadtak. Közös kiállításokon szoktam részt venni, inkább kerámiával, azok a frissebb munkáim, ezeket a közönség is értékeli. A művészeti dekorációval és festészettel nem nagyon foglalkoztam az utóbbi időben, a kerámia nagyon sok időt vesz igénybe.

– Az alapanyagot honnan szerzi be?

– Ugyancsak a Pro Familiae Alapítványtól, néha a magyarországi Karcagról hoz egy kolléganőm. A mintákat többnyire itthon készítem el, az egyik helyiségemet amolyan műteremként használom. Azért is jó ez, mert tudok dolgozni, amikor olyan a hangulatom, ilyenkor nekiállok, és többórai munkával készítem el azt, amit éppen elképzelek. Szükségem van arra, hogy elképzeléseimet megvalósítsam, erre idő kell, és ezt legjobban itthon tudom megtalálni. Van vele sok pancs, de nekem megéri. A pillanat dönti el, hogy a meglévő agyagból mit tudnék elkészíteni; amikor az elképzelés kialakul a fejemben, nem számít, hogy éppen hány óra van. Nem szoktam napokkal előtte eltervezni, hogy mit is fogok majd csinálni.

– Más váradi keramikusokkal tartja a kapcsolatot?

– A Váradon élők közül Domaházi Krisztinát ismerem, ő nagyon fiatal, kedves és tehetséges keramikus, úgy tudom, ezt a szakot végezte az egyetemen, Mierluţiu Emíliával tartom a kapcsolatot, no meg Boglucz Katalinnal, ő ugyancsak a Pro Familiae-nél tevékenykedik, de inkább fazekassággal foglalkozik, a népi hagyományokat őrzi.

Közben kerámiatárgyak kerültek az asztalra, gyönyörű tányérok, magyar és német nyelvű versidézetekkel, további fél tucat szász motívumokkal díszített tányér, egyéb más, szebbnél szebb alkotások. A szemlélődés alatt Treier Erzsébetet az életéről is faggattam.

– Zilahon születtem 1944-ben, a három testvér közül én voltam a legkisebb. Édesapám akkor a szilágysági városban dolgozott, de a család tősgyökeres váradi. Amikor apukám kiment a frontra és később fogságba esett, a család visszaköltözött Nagyváradra. Itt éltek édesanyám testvérei, édesanyja, tehát hazajöttünk. Édesapám négyéves fogság után tért haza, addig nagyon nehezen tartott el bennünket anyukám, de mindent megadott, amire szükségünk volt, mi gyerekek nem éreztünk semmiben hiányt. Óvodába és iskolába Váradon jártam, az első négy osztályt az Orsolya zárdában végeztem el, ötödik osztálytól az érettségiig az egykori 4-es líceumba, a volt premontreibe jártam. Az iskola befejezése után egy évet idehaza dolgoztam, majd elmentem Bukarestbe az ottani Nyomdaipari Technikumba, és elvégeztem. A fővárosban férjhez mentem egy osztálytársamhoz, mindkettőnket Brassóba, az ottani nyomdába helyeztek ki, ott dolgoztam egészen 1989-ig. Ekkor a nagyváradi nyomdába kerültem, az ofszet részlegen dolgoztam a nyugdíjazásomig, 24 évvel ezelőttig.

– Értékesíti-e ezeket a szép alkotásokat, s ha igen, hol?

– Csak magamnak készítek mindent, nem adom el az alkotásaimat, sem a kerámiát, sem a festményeket vagy a dekorációkat. Nagyon kedves személyeknek különböző alkalmakra ajándékba adok az általam készített dolgokból. Nem tudok olyan sokat készíteni belőlük, hogy értékesíteni is tudjam őket, ehhez nincs kapacitásom. A munkát, amit belefektetek a szívemnek nagyon kedves tárgyakba, senki sem tudná megfizetni nekem. Ha fizikailag lenne is időm nagyobb mennyiségű kerámiatárgyak gyártására, nem tudnám kivitelezni, mivel nincs kemencém, hogy kiégessem őket. Amint ön is láthatta, a lakásom minden helyiségébe helyezem el az alkotásaimat, ezekben szoktam gyönyörködni, amikor végignézek rajtuk.

Amikor elköszöntem a rendkívül rokonszenves Treier Erzsébettől, én is kaptam tőle ajándékba egy nagyon szép kerámiacsészét, amit ezúton is köszönök!