Eseményforgatagban

Már a középiskolában kiderült Bajgyik-Baranyi Emma veleszületett szervezőtehetsége: nem a feltűnési vágyból eredő nyüzsgölődés, hanem az eredményt előre érző-látó tettvágy, és ami még ennél is fontosabb talán, hogy nemcsak maga köré tudja gyűjteni az embereket, de képes együtt tartani is a kialakult közösséget. Egy adottság, hajlam, tehetség eredete az örökölt génekben kereshető és megtalálható, de az sem mellékes, hogy mikor, milyen körülmények között tört felszínre, mutatkozott meg a világ számára ez a tehetség.

– Mikor kezdődött ismerkedése a néptánccal?

– Tizenegy éves koromban vettem először részt az évente rendezett szüreti bált megnyitó táncban, ami talán a legegyszerűbb lépésekből áll, szüreti táncnak vagy bihari csárdásnak nevezik. Tizenhat éves voltam, amikor Miklós János bevett a néptánccsoportjába. Eleinte négyen bejártunk Váradra, majd ő járt ki Borsra foglalkozni velünk. Néptánctáborokba is mentünk, három évig a Szatmár megyei Hadadra, majd a Maros megyei Vajdaszentiványra, azután pedig elkezdtük mi szervezni a táborokat.

– Meddig volt aktív táncos, és mikor tért át a néptánc oktatására?

– Négy éven át párhuzamosan futott a két foglalkozás: 2008-ig, Boti fiam közelgő születéséig táncoltam, de már 2004-ben elkezdtem foglalkozni a kicsikkel, vagyis elemistákkal. Most megint van kiscsapatom, kb. harmincan járnak táncra.

– Ilyen nagy hagyománya van Borson a néptáncnak?

– Nem, egyáltalán nincs hagyománya, jobban mondva létezik egy réteg, amelynek tagjai szívesen megnézik, de a többség a mulatós-lakodalmas műsoroknak a híve. Nem tagadják a néptánc értékeit, de nézni-hallgatni a másfajta szórakoztatást szeretik. 1996-ban alakította néhai Kiss Éva a Galagonya néptánccsoportot, és amikor már hívtak minket ide-oda, a gyerekek fel-felléptek Magyarországon vagy a váradi színházban, akkor kezdtünk Borson is népszerűbbek lenni.

– Magyarországon merre jártak? Kedveltek-e ott a bihari táncok?

– Létavértesen voltunk többször, hisz Forgács Zsombor, a Nagyvárad Táncegyüttes tagja az ottani csapatot tanítja. Többször volt közös fellépésünk, de mi borsiak mentünk többször hozzájuk. Van Borson három-négy olyan család, ahonnan több testvér is táncol. Olyan fiatal is van, aki ötéves korában kezdte, és most, már felnőttként is táncol.

– A táncszínház ezek szerint élethivatássá avatta egyesek számára a táncot?

– Igen. A Galagonyából került át a színház táncegyüttesébe, mondhatni alapítóként Rácz Lajos és Forgács-Popp Jácint, később pedig Schmith Nándor és Forgács Zsombor is.

– Bajgyik-Baranyi Emmát nem hívták a színházba?

– Ha hívtak volna, sem mennék, a család az első, nem tudnám összeegyeztetni a kettőt. Az iskolában viszont tanítok néptáncot: benne van az órarendben az elemistáknak, egy héten egyszer, a tanító nénik nagy örömére, akik szintén jelen vannak a foglalkozáson.

– Bors község híres a sok érdekes, vonzó eseményéről. Ezek szervezésében tudtommal részt vesz…

– Olyannyira igen, hogy tavaly, amikor második kisfiam, Bálint még csak négyhetes volt, egy új eseményt is megszerveztem, a kemencés ételek ünnepét. Nem okozott sok gondot, azzal kezdődött, hogy a férjemet megkértem, rakjon egy kemencét. Nagyon jól sikerült, a főzés mellett napközben voltak gyermekfoglalkozások, nagy népszerűségnek örvendett egyik meghívottunk, az idős pék, aki régebben a borsi pékségben dolgozott, és még sokan emlékeztek az általa dagasztott híres borsi kenyérre. Érdekes történeteket elevenített fel, ám az esemény fénypontja a Csillagocska csoport zenetanárának, Benedek Árpádnak a vezetésével megszervezett táncház volt.

– És a többi rendezvény, például a híres káposztafesztivál?

– Az a menetrend, hogy előbb a szüreti bál, majd egy hét múlva, már szeptember utolsó harmadában a káposztafesztivál. Opre Zsuzsával közösen szervezzük az eseményeket, nagyon pontos forgatókönyv szerint. A káposztafesztiválon például civil és állami szervezeteknek rendezünk főzőversenyt, melyben csak káposztás fogások szerepelnek. Fontos, hogy csakis azok vehetnek részt, akiket meghívunk, így lehet elkerülni a rendezvény szétesését. Ahogy mondtam, azt főznek, amit akarnak, csak káposztából legyen. Minden csapat egy rövid, általában csattanós bemutatkozó szöveget mond el, és díjazzuk a dekorációt is. Arra nagyon figyelünk, hogy egyik rendezvényünk se fulladjon bele a vásári giccsbe. Példaként említeném, hogy talán a gyerekek nem vennék rossz néven, sőt örülnének neki, de szóba sem jöhet a gumivárnak nevezett óriás, műanyagból készült csúszda, nemcsak giccses ormótlansága miatt, de a tömeg közé lecsúszó gyerekekkel akár kisebb balesetek is történhetnek. Az éves eseménynaptárban előreugrottunk szeptemberre, holott a tavaszi bállal kezdődik. Farsangi bált egyszer szerveztünk, kötelező volt a jelmez, és ezért-e vagy sem, bár szuperül sikerült, kevesebben jöttek el, mint egy átlagos bálba. Júliusban tartjuk a néptáncgálával egybekötött Borsi Napokat, szeptemberben a szüreti bált és a káposztafesztivált, majd a kemencés ételek fesztiválja következik novemberben, végül pedig a szilveszteri bál – hogy hamarosan kezdődjék minden elölről. Jó ez az eseményforgatag, ez az örökös pörgés.

– A rendezvényekben való folytonos részvétel netán valamilyen státust is jelent, állandó állást?

– Nem, papíron nincs státus, de húsz éve szervesen hozzátartozom Bors kulturális életéhez. Ezt tavaly, 2017-ben, a jubileumi, 25. Borsi Napok alkalmából kiválósági diplomával és emlékplakettel ismerték el. Nagyon jólesett.

– Végezetül az érdekelne, hogy időnként nem hiányzik-e egy kötött munkaidejű, csendesebb ritmusú állás, és a fiai fognak-e majd táncolni?

– Boti máris táncol: az előkészítő osztályban kezdte, most harmadikos, és Bálintka is, gondolom, hamar rákap majd a táncra. Hogy hiányzik-e a kötött munkaidő?! Azt hiszem, meg is bolondulnék tőle. Ezt szeretem, az állandó feladatokat, az egész napos programokat, a forgatagot.