https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=637
Szerző: Fried Noémi Lujza
Település: Nagyvárad, Püspökfürdő
Rovat: Közélet
2018.10.11

Idén is megtartják a MIÉRT Akadémiát

Okos település, okos Erdély címmel tartják meg a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) 17. akadémiáját október 17–19. között a nagyváradhoz közeli Püspökfürdőn.

Az idei akadémiáról Oltean Csongor MIÉRT-elnök és Tőtős Áron ügyvezető alelnök, főszervező tájékoztatott. Utóbbi a Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetsége (RODOSZ) Bihar megyei vezetője is, ez a szervezet az RMDSZ-el, a Koós Károly Akadémiával és a Wilfried Martens Központtal támogatója a MIÉRT Akadémiának.

Oltean Csongor elmondta, bár foglalkoztak a gondolattal, hogy idén a centenáriumi év legyen a téma, végül inkább jövőbe mutató témát választottak. Az okos (angolul: smart) koncepció kapcsán előadások és műhelymunkák is lesznek. A már külföldön dolgozó fiataloknak is szeretnék megmutatni, hogy itthon is vannak lehetőségek. Idén mintegy 160 résztvevővel számolnak, köztük a MIÉRT önkormányzati tisztségbe jutott mintegy 300 tagjai közül sokakkal, és várják a téma iránt érdeklődő fiatalokat is.

Tőtős Áron szerint akkor fejlődhetünk, ha élhető környezetet teremtünk a fiatalok számára, így az akadémia megszervezése mellett az önkormányzatokban dolgozok munkáját is segítenék azzal, hogy egy kiadványban és on-line felületen is megjelentetik az elhangzott előadásokat és a bemutatott, működő jó gyakorlatokat (best practice). A kiadvány az idei MIÉRT Akadémia egyik újdonsága, a másik pedig az, hogy díjazzák azokat az önkormányzatokat, amelyek tettek azért, hogy településük „okosabbá” váljon, és elismerik a sikeres projektekkel foglalkozók munkáját is.

Többek között a fenntartható fejlődéssel, a zöld technológiákkal, az okos város koncepcióval, az intelligens kormányzással foglalkoznak majd, a meghívottak között van Kolossa József főosztályvezető (Miniszterelnökség), dr. Borbély László államtanácsos, dr. Mester Gyula és dr. Rajnai Zoltán, az Óbudai Egyetem oktatói, dr. Zacher Gábor toxikológus főorvos, Pásztai Zoltán, az Eco Bihor hulladékkezelő vállalat vezetője, az üzleti szférát pedig egyebek mellett Majsai Richárd és Köteles Dieter képviseli. A 17. MIÉRT Akadémia részletes programját itt olvashatják: http://miert.ro/akademia-2018/.