https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=757
Szerző:
Település: Nagyvárad
Rovat: Hírek
2018.12.04

Forgalomelterelés a csütörtökön nyíló nagyváradi karácsonyi vásár miatt

December 6-án, csütörtökön 18 órakor felkapcsolják az ünnepi kivilágítást Nagyváradon, ezzel jelzik a karácsonyi vásár kezdetét. A fényeket a Szent László (ma Unirii) téren felállított karácsonyfa mellett kapcsolják majd fel, 19 órától Inna koncertje követi majd az eseményt.

Nagyváradot ebben az évben 14 kilométernyi fényfüzérrel és 300, például hópelyhet, hóembert, csillagokat, rénszarvasokat stb. formázó dísszel ékesítették a téli ünnepek idejére.

A főtéri karácsonyi vásár december 31-éig tart, az árusító helyek hétfőtől csütörtökig 14 és 21 óra között, péntektől vasárnapig pedig 12 és 22 óra között lesznek nyitva.

A Helyi Közszállítási Vállalat kedden este küldött közleményt arról, hogy a főtéri rendezvény miatt december 6-tól, csütörtöktől elterelik az áthaladó autóbuszokat. A görögkatolikus püspöki palota előtti megállót tehát ebben az évben már nem használja a 10-es, a 12-es, a 14-es és a 23-as járat. A 10-es és a 14-es Velence, illetve az egyetem felé a Körös (ma T. Vladimirescu) utcáról a Sulyok Istvánra fordul, onnan a Damjanich (ma Simion Bărnuțiu), Teleki (Primăriei), Caragiale és Beöthy Ödön (I. Maniu) utcán át kerülik meg a lezárt szakaszt. A 12-es és 23-as buszok a Nagyvásár térről (December 1 park) nem mennek a főtérig, a parkot megkerülve, a Zárda (Mihai Viteazul) utcán jutnak a Vámház (Sucevei) utcára, és onnan változatlan az útvonaluk.